Skip to content


Elefánt a porcelánboltban

youish
• 2009.01.01. 11:44

A közelmúltban eltérő, sokszor egymásnak ellentmondó elképzelések születtek arról, hogy vajon az október közepén kirobbant pénzügyi válságot mily módon kezeljék mind a nacionális, mind a nemzetközi színtéren. Egy dologgal azonban tisztában van mindenki: a korrekciók ideje lejárt. Ma már nem lehet toldozni, foltozni hirtelen likviditásinjekciókkal, melyek segítettek a bajba jutott bankoknak és hitelintézeteknek átvészelni a válság másnapját. Égető szükség van azonban egy hosszú távú, nem csak a pénzügyi szektor, de az egész nemzetgazdaságokat érintő „válságkezelési programra”.

 
Hiszen a sötét felhők nem vonultak el. Sőt! A pénzügyi szektor csupán láncszeme annak a körnek, melyet a negatív hatások közvetlenül vagy közvetett módon érintettek/érinteni fognak. Míg 2008 második fele a pénzintézetek sötét időszaka, addig a lakosságnak és a vállalati szektornak elsősorban a 2009-2010-es évek kihívásaival kell szembenéznie. A bankok és hitelintézetek már kezdik világosan látni helyzetüket: az elmúlt bő egy évben a 15 legnagyobb - közte 8 európai- globális pénzintézet tőkeértéke 1726 milliárd dollárról, csaknem felére, 901 milliárd dollárra csökkent. An önszelekció megtörtént, 2008. szeptember 15-e óta – a Lehman Brothers csődje óta- pedig világos, hogy az állam nem áll minden esetben a bajba jutott pénzintézetek mögé.
 
Az említett 15 pénzintézet piaci értékének zsugorodása 2007 második negyedéve és 2008. október 20 között ($mrd):
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Habár sokan vádolják pont ezeket az intézeteket a jelenlegi szorult helyzet miatt, a bűnbak nem feltétlenül a pénzügyi szektor. Bűnük „csupán” egy illúzió-buborék felerősítése és irreálissá duzzasztása: a korlátlanul rendelkezésre álló likviditás téveszméjének köztudatba „csempészése”, mely az elmúlt évek elhitette mind a hiteligénylői, mind a hitelnyújtói oldallal, hogy források korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre. A pénzpiaci szereplők mentségére váljon, a jelenlegi probléma ennél jóval összetettebb. A likviditási válságon túl ugyanis egy időben van szó hitelezési, intézményi, szabályozási és bizalmi válságról.
 
Felmerül azonban a kérdés, mégis mi tévő legyen az állam, mikor egyszerre kell segítő kezet nyújtaniuk a hiteleket felhalmozó, majd egy csapásra eladósodott lakosságnak, a fogyasztás drasztikus visszaesése, valamint a hitelszűke miatt működésképtelenné váló vállalati szektornak, valamint a tévesen ugyan, de minden probléma kirobbantójának kikiáltott pénzügyi szektornak? A „mit tegyünk, és mit ne tegyünk” kérdésre, hogy hol a határa az állami beavatkozásnak, a különböző kormányok és gazdaságpolitikát számos elképzelést fogalmaztak meg.

George Bush, volt amerikai elnök kétségkívül azok csoportjában tartozik, kik rendíthetetlen hívei maradtak a szabadpiac elsőbbségét hirdető neoliberális ideáknak: "Az állami beavatkozás nem csodaszer... Nem lehet célunk a nagyobb állami beavatkozás a gazdaságba..., nem nagyobb állami szerepre, hanem ügyesebb, talpraesettebb állami intézkedésekre van szükség"   Az 1970-es években teret nyert elmélet- mely majd két évtizedig uralta a Ronald Reagannel és Margaret Thatcherrel fémjelzett időszak gazdaságpolitikai irányvonalát- mindenekfeletti bizalommal ruházta fel az önszabályozó piacot. A kormányok sorra csökkentették az állami bürokratizmust és szűkítették a költségvetési kiadásokat, a 80-as évektől pedig világon- Európán pedig különösen is- privatizációs hullám vonult végig: 1990 és 1997 között 513 milliárd dollárnyi állami tulajdont adtak el a világban. Az 1997-es és a mai gazdasági világválság azonban rávilágított a szabadpiaci rendszer gyenge pontjaira megkérdőjelezve annak korlátlan érvényesíthetőségét. Enne ellenére is számos politikus, és közgazdász gondolja még ma is, hogy az automatikus piaci egyensúly létrejöhet, és hogy az egyéni szabadság terének tágítása a hosszú távon a gazdasági teljesítmény gyors növekedését ösztönzi. Habár többségük elismeri, hogy egy minimális és konzisztens állami szabályozásra szükség van, de a jelenlegi gazdasági válság alkalmával elleneznek mindenféle a pénzügyi szektort illető tiltást vagy nagyobb ellenőrzést.
 
Kritika illetheti azonban- és illeti is jócskán- a neoliberális gazdaságpolitikai berendezkedést. A kritikusok egy része hajlamos a múlt válságaival példálózni, a jelenlegi zűrzavart a 30-as évek nagy gazdasági világválságával párhuzamba hozni. Gyakran kerül ismét górcső alá a Roosevelt által meghirdetett New Deal, mely kemény kézzel ugyan, de rendbe tette az amerikai gazdaságot. Az 1933. március 4-én meghirdetett első New Deal szorosan összefonódik az angol közgazdász, Keynes nevével. A keynesianizmus időszaka nem más, mint az állami beavatkozás intézményesülése: ez az az időszak, amikor az állami beavatkozás rendszeressé és jelentőssé vált, és épül ki az az intézményrendszer, amelyen keresztül az állam befolyásolja a gazdaság szereplőit. Az intervencionalista, jóléti állam, annak nagymértékű redisztribúciója, a teljes foglalkoztatottság és a teljes körű szociális juttatások megkérdőjelezhetetlenné váltak a század első felében. A világháború és a gazdasági válság elmúlásával azonban a cselekvő és egyre nagyobb téren működő állam a folyamatosan növekvő adóterhek és költségvetési hiány mellett kezdett fenntarthatatlanná válni. A piac fokozatosan ismerte fel a keynesiánus intervenciók szükségtelenségét, így adva teret olyan libertárius közgazdászoknak, mint Milton Friedman és a-már fent említett- gazdaságirányítási elméleteiknek.
 
Nem biztos azonban, hogy a jelenlegi válságra bármely két irányzat rehabilitálása jelenthet megoldást. Hiszen ha megoldást is jelentett Keynes elmélete a 30-as években, amikor is a világháború okozta gazdasági kimerüléssel és szétzilálódott kereskedelmi kapcsolatokkal rázták meg a világ gazdaságát, nem feltétlenül orvosolja a jelenlegi problémákat. És ugyanígy nem lehet feltétlen bizalommal felruházni a neoliberális ideológiát sem, mely az elmúlt években teret engedett olyan anomáliáknak, mely mostani helyzethez vezetett.

Címkék: állam gazdaságpolitika pénzügyi válság

A bejegyzés trackback címe:

http://fpa-mcc.blog.hu/api/trackback/id/tr84851320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.01.22. 00:18:22

Tudtam volna értékelni, ha a grafikás képet nagyíthatóvá teszed, mert így bizony nem látni belőle semmi érdemlegeset, csak világoskék és zöld krumplikat...