A Varsói Magyar Kulturális Intézet (VMKI) 2009 decemberének első napjaiban költözött új helyére. Az Intézetről, annak munkájáról, a magyar-lengyel kulturális kapcsolatokról, az Angelus-díjról, a kultúra szerepéről beszélgettem Gordon István igazgatóval.
Az interjút testvérblogunkkal közösen, két részletben közöljük - itt, a második részben többek között kulturális diplomáciáról, a kultúra külpolitikában betöltött szerepéről esik szó. (Az első rész itt olvasható.)
- Kiterjed-e a Kulturális Intézet tevékenysége hadisír-gondozásra is?
- Nem. Az a nagykövetség feladata, a katonai attaséé. Nemcsak ő, hanem több kollega is ezt szívügyének tartja. Nemegyszer én is részt veszek ezeken az ünnepi megemlékezéseken. Az előbb a Przemyśł nevet nem véletlen említettem, mert itt vannak I. világháborús magyar katonai sírok. Azt hiszem, nincs a világon még két ország, amely barátságuk napjáról közösen hivatalosan megemlékezne. Három éve, 2006 márciusa óta ünnepeljük a barátság napját március 23-án. A egyik ilyen találkozón a köztársasági elnökök, Sólyom László és Kaczyński elnök találkoztak éppen Przemyśłben.
- Lengyel partnerszervezetek között önkormányzatokat korábban már említett. Vannak-e civil szervezetek, akikkel együttműködnek?
- Ez rendezvényfüggő, ha éppen úgy akad, akkor igen. Ez inkább a nagykövetség dolga. Félreértés ne essék: ez nem kívülállás, elkülönülés akar lenni. Nagy szerencse, hogy jó viszony van a nagykövetség és az Intézet között. Ha a nagykövetségnek segítségre van szüksége, akkor mi besegítünk, de ugyanez elmondható a másik oldalról is. Ha a követség azt kéri, hogy egy ilyen akcióba kapcsolódjunk be, abszolút vevők vagyunk rá.
- Otthoni kulturális szervezetekkel van-e valamifajta kapcsolat, kapcsolatkeresés bármelyik oldalról?
- Mi nem keresünk, bennünket keresnek. Hetente legalább egy megkeresés érkezik, és nemcsak Magyarországról: Szlovákiából, magyarlakta területről is. Ezeknek még jobban örülünk.
- Mi a VMKI viszonya mind a Balassi Bálint Intézethez, mind az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz és a Külügyminisztériumhoz?
- Kezdjük a Külügyminisztériummal. Valamennyi (külföldi, nem a magyar) kulturális intézet a külügyminisztériumok kezelése alatt működik. Kivétel Magyarország, ahol az Intézetek egy vagy két vezetőjét az Oktatási és Kulturális miniszter nevezi ki, de diplomata státuszban vannak, ez a státusz meg csak a Külügyminisztériumtól nyerhető el. Ez a kapcsolódási felület velük, illetve az, ami a nagykövetség és az Intézet között fennáll.
Pár éve tartoznak az intézetek a Balassi Intézethez. Korábban az Oktatási és Kulturális Minisztérium volt a felügyeleti szervünk. Így ma már nincs vele napi kapcsolatunk, bár az emberi kapcsolatok megmaradtak. Nekünk a felettes szervünk a Balassi Intézet, ez a kapcsolat mind tartalmi, mind személyi szempontból abszolút szoros, nem is lehet más.
- Mennyire „önálló” a Kulturális Intézet? Volt-e olyan, hogy a Balassi Intézet [BI] megpróbált beleszólni abba a munkába, ami itt folyik?
- Tartalmi munkába soha. Mi, vezetők itt vagyunk négy, esetleg öt évig. Az ember minél tovább tartózkodik külföldön, az ismeretanyaga a hazai kulturális életről egyre halványul, nem lehet mindennel úgy lépést tartani, mintha otthon élnénk. Éppen ezért hihetetlenül jó formája az együttműködésnek, hogy a BI megfelelő részlegei javasolnak nekünk akár egy kiállítást, akár egy zenekart, akár egy jazzformációt stb. De még jobb, ha többet ajánlanak. Egy széles palettát nyújtanak át nekünk, vagy katalógussal, vagy CD/DVD-vel, a választásunk szabad.
- Van-e kapcsolat a többi, külföldön lévő Magyar Kulturális Intézettel?
- Ez attól függ, hogy kik annak az intézetnek a vezetői, illetve a munkatársai. A tizenkilenc intézetből 2005 nyarán hétnek a vezetőjét nevezték ki. Akkor mi többször találkoztunk. Ha arra gondol, hogy barátkozunk-e, nos, erre nincs lehetőség. Én például egyszer sem voltam az elmúlt három év alatt egy kollegámnál sem, de nálam sem jártak más intézetek vezetői. Én ezt hiányolom.
- Mennyire eszköze, mennyire lehet eszköze a külpolitikának a kultúra?
- Nem szabad, hogy legyen – rossz célokra. Az utóbbi hetekben-hónapokban, sőt években a magyar-szlovák viszony nem úgy alakul, ahogyan annak lennie kellene. Mi ilyenkor a mi feladatunk, felelősségünk? Milyen kapcsolatot alakítsunk ki? De mondhatnám a román (kapcsolatot) is. Mi az érdekes? Nekem a két legjobb partnerem, bármilyen hihetetlen, a varsói szlovák és román intézet igazgató. Nem véletlenül! Keresem az ő társaságukat, együttműködésüket. Azon a véleményen vannak ők is, hogy nekünk itt kell megmutatnunk, együtt mire vagyunk képesek. Arról nem beszélve, hogy amikor a román igazgató két évvel ezelőtt megérkezett Varsóba, már az első héten megkeresett, s együttműködésünk azóta is rendszeres.
Vagy itt van a szlovák példa. Pár évvel ezelőtt, őrizetbe vettek egy magyar tanárt, amikor saját osztályának mutatta meg Pozsonyt, és tiltott idegenvezetéssel vádolták. Első dolgom volt, hogy felkerestem a szlovák igazgató asszonyt. Egy hónapon belül közösen tartottunk egy komoly Benyovszky-konferenciát, amibe bevontuk a cseheket és a lengyeleket is. És olyan jól sikerült, hogy a tudományos ülésszak anyagát nyomtatásban is kiadták. Remélem, rövidesen a következőre is sort kerítünk itt Varsóban. Amikor mostanában ezek a kellemetlen incidensek történtek, az első dolgunk volt a szlovák igazgatóasszonnyal, hogy megbeszéljük, mit tehetünk annak érdekében, hogy mutassuk: mit tudunk mi közösen tenni a közös jó ügy érdekében.
- Mennyire lehet együttműködni kulturális szempontból a visegrádi államokon belül?
- A Benyovszky-konferencia adta magát. A cseheknek ugyan nem volt hozzá közük, de érdekelte őket. Vannak olyan rendezvények, amelyeket direkt ránk, visegrádi négyekre szabtak. A cseh és a szlovák igazgató szerencsére jóban vannak, tehát én kapcsolódom hozzájuk; a lengyeleket meg mindig meg lehet nyerni, hiszen nálunk vagyunk, ez nem okoz gondot. Túlzásba nem visszük, de ha évente akad három olyan rendezvény, amely nem tűnik erőltetettnek, akkor én magam is harcolok érte.
- Következő félévben [az interjú 2008 decemberében készült] a csehek adják az uniós elnökséget. Már nemcsak a színfalak mögött, hanem a sajtóban is promotálják a V4-együttműködés látványosabb megjelenítését. El tudja-e képzelni ezt kulturális oldalon?
- Egyelőre nem gondolkodtam ezen. A helyzet adja majd magát. Meg kell találni azokat a pontokat, ahol „összeérünk”, és erre szervezni valami rendezvényt. De semmit nem erőszakkal, semmit nem azért, hogy csináljunk már valamit.
- Ha lesz vagy van arra terep, hogy a magyar EU-elnökségben a kultúrára szánnak energiát és ehhez a megfelelő forrásokat is biztosítják, mi lehet ezen a területen a VMKI és általában a Kulturális Intézetek szerepe?
- Megint csak azt tudom mondani, hogy az ésszerűség határain belül bármi. Nem véletlenül működnek ezek a Kulturális Intézetek, nagyon fontos szerepük van. Bármit mondanék, szerintem felelőtlenség lenne, ezt végig kell gondolni, hogy miből mit lehet kihozni, és valóban olyan igényt elégítsen ki, amire szükség van.
