Skip to content


Az "utolsó lézető gyarmatbirodalom" összeomlása - 20 éve omlott le a berlini fal

Cécile
• 2009.12.08. 08:30

„Ami összetartozik, az most összenő” – mondta Willy Brandt volt kancellár. Ennek ellenére 20 éve a német újraegyesítés és a berlini fal ledöntésének gondolata nem váltott ki olyan euforikus reakciókat a nyugati vezetőkben, mint azt ma gondolnánk. Ez a gondolat indított arra, hogy vizsgáljam, milyen volt a francia álláspont a német újraegyesítéssel kapcsolatban 1989-ben.

 


 
Francia szempontból Németország mindig is stratégiai fontosságú tényező volt, sokáig ellenségként, a második világháború után pedig jellemzően szövetségesként. A Negyedik Köztársaság még a „hagyományos” szemléletben kezelte a németeket, vagyis cél az ország meggyengítése, minél több jóvátétel és befolyás megszerzése volt. Az 1950-es évekre azonban világossá vált Németország kettészakadása, a szovjet fenyegetés és az amerikai nyomás, Franciaország pedig fokozatosan rákényszerült, hogy NSZK-t legyőzött ország helyett partnerként kezelje. Az igazi áttörés de Gaulle alatt jött el, amikor a tábornok az angolszász szövetség alternatívájaként az NSZK-val való együttműködésre helyezte a hangsúlyt. A német-francia motor a mai napig az Unió egyik legfőbb szövetsége, amely mind politikai, mind gazdasági értelemben.
 
Franciaország számára az egységes Németország mindig a fenyegetés megtestesítőjeként szerepelt, a második világháború végével a francia zóna és a német megosztottság, valamint a jóvátétel pedig a revanshangulat kielégítését szolgálta. Az USA nyomására és a nemzetközi helyzet megváltozására azonban az NSZK az európai integrációs folyamat résztvevőjévé vált. Az NSZK az 1950-es évektől fokozatosan újra jelentős tényezővé vált az európai politikában, nagyrészt a növekvő szovjet fenyegetés és a két tömb egyre világosabb elkülönülése, valamint a francia külpolitika változásai következtében. De Gaulle újbóli hatalomra kerülésével a Negyedik Köztársaság atlantista külpolitikáját lassacskán egy inkább Európa felé irányuló, a francia grandeur helyreállítását szorgalmazó politika került előtérbe. De Gaulle a 60-as évek közepére világosan felismerte a németekkel való szoros kapcsolat előnyeit, amelyek a francia érdekek érvényesítését segítik. Az 1963-ban született Élysée-szerződéssel a francia-német kooperáció intézményesült, amely, annak ellenére, hogy nem tartalmazott jelentős konkrét intézkedéseket, szimbolikus erővel bírt.
 
Az 1980-as évek végén a legfőbb német cél még mindig az újraegyesítés volt. 1989-ben azonban, a berlini fal leomlása nem váltott ki olyan egyoldalú pozitív reakciókat, amint azt a mai ünneplésből gondolnánk. Az Európai Közösség éppen az integrációs folyamat egyik legnagyobb lépése felé tartott. Delors, az Európai Bizottság francia elnöke, miután az Egységes Európai Akta megvalósult, egy sokkal nagyobb léptékű újítást szorgalmazott, amely alapjaiban változtatta meg az integráció képét, ez lett a Maastrichti Szerződés. A projekt alapja volt a francia-német együttműködés, a jó viszonyt és a németek EK felé való elkötelezettségét mindenképpen fenn kellett tartani, hogy fejlődhessen az integráció. Mitterrand tartott attól, hogy egy esetleges német egyesülés után Németország elfordul a nyugati hatalmaktól elsősorban Franciaországtól. 1989-ben voltak olyan félelmek, amelyek értelmében az egyesült Németország a Közösségen belül megszakítja a jó kapcsolatokat Franciaországgal, és önállóan lép fel, ne adj’Isten Nagy-Britanniával közösen. Szintén a francia érdekeket sértette volna egy újabb integrációs szerveződés kialakulása, német központtal Közép- és Kelet-Európában, hiszen megerősödött volna egy másik nagyhatalom, kialakulhatott volna egy másik központ.
 
 
Mind Mitterand, mind Thatcher a status quo fenntartásában voltak érdekeltek, ennek következtében még Gorbacsovnál is lobbitevékenységet fejtettek ki, hogy ne hagyja a két német állam újraegyesülését. Mitterand végül támogatta a német egységet, egyetlen feltételt szabva csupán, mégpedig Németország további szerepvállalását az európai integrációban. Mivel a Mitterand és Kohl közötti kapcsolatok igen jók voltak, ez a feltétel teljesült, az újraegyesítés pedig nem befolyásolta közvetlenül a francia-német motor működését. Chirac elnökségével azonban a francia-német együttműködés meglazult, a vezetők közötti jó kapcsolat nem alakult ki, Franciaország elvesztette az európai kezdeményezésben tanúsított vezető szerepét, valamint a francia politikában is az Unió háttérbe szorulása figyelhető meg. 

Címkék: franciaország eu németország sarkozy

A bejegyzés trackback címe:

https://fpa-mcc.blog.hu/api/trackback/id/tr561556521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása