Skip to content


Merjünk nagyok lenni? – Magyarország és a 2011-es EU soros elnökség

nick grabowski
• 2008.10.25. 09:00

Töredelmesen be kell vallanom, a szerzők azon csoportjába tartozom, akik szakdolgozati témájukat, az azzal kapcsolatos gondolataikat írják le és tárják a Nagyérdemű elé. Ezeket a bejegyzéseket elsősorban a téma (Magyarország felkészülése az Unió soros elnöségére) tisztázására, átgondolására használnám fel.

 

Azzal párhuzamosan, hogy az EU egyre inkább fontos szerepet tölt be a nemzetközi politika (és gazdaság) alakulásában és alakításában, mind az Unión kívülről, mind a tagállamok oldaláról egyre nagyobb az elvárás a mindenkori soros elnöki pozíciót betöltő tagállammal szemben. Alapjában ezzel semmi gond sincsen: láthatóvá kell tenni, hogy a soros ország végrehajtó hatalmának feje kerek hat hónapig az Unió hivatalos arca, szája és szeme.

Maga az elnöki szerep mindenkor egy érdekes kettősséget hordozott, hordoz magában: terepet biztosíthat egyrészt arra, hogy a soros elnökséget adó ország kormánya „bizalompontokat” és elismerést szerezzen magának (és az országnak) bizonyos nemzetközi fórumokon. Másrészt valamelyest ezzel az iránnyal szembemenve, lehetőség nyílik arra, hogy az ország saját érdekeit egy EU nevű elefántméretű fedőszerv alatt bonyolítsa, mind bel-, mind külpolitikai téren abban a szerepben tetszelegve, hogy körülötte forog a világ.
Nagy kérdés, hogy a nemzeti politikák uniós szintre való helyezése az EU szempontjából mennyire „jó”. („)Elrettentő(”) példát a közös kül- és biztonságpolitika kapcsán már láthattunk az elmúlt években: a francia „campaign d'Afrique” (Artemis, EUFOR RDC és Tchad) megszervezése és lebonyolítása nem tudom, mennyire szolgált pusztán uniós és pusztán francia érdekeket – mindenesetre a missziók kommunikálása közös uniós érdekként tüntette fel a katonai fellépéseket. A franciák mostanság felfokozott, az Unió érdekében cselekvő” külpolitikájának kisebbfajta pofon lehetett, mikor a grúz-orosz háború  rendezésével kapcsolatban Moszkvába látogató  monsieur Sarkozyt a tárgyalásokon francia zászló várta, amit –ha lehet hinni a híreknek–, szíve szerint azonnal uniósra cserélt volna, egyértelművé téve, hogy ő most itten kérem szépen az Uniót képviseli.

A pozíció csábító: többéves felkészülés után adódik egy nagyon szűk időkeret, amiben be lehet bizonyítani, hogy egy ország együtt tud működni a többiekkel (elsősorban a trió másik két tagjával), másrészt érthető okokból a közös uniós érdekek mellett a saját érdekeit is szeretné megjelentetni. Taktikai szempontból mindenképpen gyümölcsöző, ha a saját érdekeket le lehet borítani egy kék-sárga cukormázzal, és össz-európai érdekekként el lehet adni. Ilyen szempontból például a lengyelek irigylésre méltó helyzetben vannak: teljes joggal formálhatják az ENP keleti irányát, a Moszkvával, Minszkkel és Kijevvel való kapcsolatokat. Fogják is.
Nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy egy közelmúltban felvett tagállam milyen „bizonyítási kényszerrel” érkezik meg a soros elnökség előszobájába. A külpolitikát a geopolitikai helyzeten, méreten és lehetőségeken, az ehhez biztosított apparátuson és pénzügyi kereten kívül nagyban formálja az a történelmi örökség, amivel egy adott ország rendelkezik. A 2004-es bővítés alatt érdekes párbeszéd  is lejátszódott az EU-15 és az újonnan belépő országok között, hiszen a „Welcome to Europe!” üdvözlésre az „Itthon vagyunk!” válasz érkezett. V4 tagállamként is, Magyarországnak bizonyítania kell, ez egyértelmű. Szlovénia után a „jó tanulók” ebben a félévben kezdik el a közös munkát, s a színfalak mögött a visegrádi négyek között már most megindult az egyeztetés: tudnak-e egy olyan témát találni, mely mind a négy tagállam preferenciáiba beletartozik, s a „nagy” uniós ügyek mellett tudunk-e valamilyen második vonalon folyamatosságot belecsempészni az elnökségi programokba – anélkül, hogy az eredeti célkitűzések ne sérüljenek?
Különböző, szintén történelmi okoknál fogva a V4-en belül Budapest Varsóval tud a leginkább együttműködni. Egy elnökségi pozíció mindenki számára hoz érdekütközést a többiekkel. Rávetítve erre a viszonyra, előfordulhat-e egy érdekmező-felosztás a két ország között? Ha igen, ennek hol vannak a határai?

Az idő szoros: hamarosan a spanyol-belga kettőssel döntést kell hozni arról, milyen témák kerüljenek be a közös elnökségi forgatókönybe. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha aztt mondjuk: a nagy EU-s projektek (Lisszaboni Stratégia és a bukott reformszerződés felülvizsgálata) folytatása mindenképpen a program részét fogja képezni. Nem feltétlen ennek a triónak a prioritása, viszont valamelyest szerintem számításba kell venni a büdzsé kérdését, hiszen 2014-ben új pénzügyi tervezési ciklus kezdődik.

Mik lehetnek valószínűsíthetően azok a témák, melyek megjelenhetnek az elnökségi programban? Mi kell ahhoz, hogy Magyarország hatékonyan fel tudjon készülni az elnökségi feladatok ellátására? Milyen céljai lehetnek az országnak? Milyen érdekütközések lehetnek a spanyol-belga-magyar trión belül, illetve Lengyelország és Magyarország között? Milyen tárgyalási technikákat tanult meg a diplomácia, ami esetleg nagy segítséget jelenthet az elnökség sikeres megítélésében? Hol a határa az elnökségi pozícióból való, pusztán magyar érdekképviseletnek ezalatt a hat hónap alatt? Milyen területeken tud Magyarország hozzáadni valamit az Unióhoz? Többek között ezekre a kérdésekre keresek választ az elkövetkező hónapokban.

Címkék: magyarország eu beköszöntő eu elnökség

A bejegyzés trackback címe:

https://fpa-mcc.blog.hu/api/trackback/id/tr55722402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.