Skip to content


A fiatal európaiak: Koszovó

varenka
• 2009.11.12. 00:07

Ki mit tud Koszovóról? Nem, nem a háborúra gondolok, meg az etnikai konfliktusra. Más egyéb? Érdekes belegondolni, hogy - persze azon kivételes helyzetben lévőktől eltekintve, akik voltak már Koszovóban az utóbbi másfél évben - mennyire keveset is tudunk valójában a koszovóiakról. Először azzal keltették fel a figyelmünket, hogy megpróbáltak elszakadni Szerbiától. Gyakorlatilag Jugoszlávia felbomlásának napirendre kerülésekor elkezdtek integetni, hogy hát ők is itt vannak, rájuk is kellene figyelni, de erre még éveket kellett várniuk. Most pedig itt vagyunk, a figyelmet megkapták, a kérdést mára úgy-ahogy, de rendezték, nekünk pedig el kellene lassan gondolkoznunk, hogy kik is ezek a koszovóiak.

Persze, el tudjuk mondani az etnikai összetételt, meg hogy nincsenek pontos számadataink, és el tudjuk mondani, hogy mik a "gazdaságának" jellemzői, de mit tudunk az emberekről? Évekig küzdöttek azért, hogy saját államuk legyen, de valójában létezik-e olyasmi, hogy koszovói identitás? Koszovói albán, koszovói szerb, koszovói xy mint etnikum, mint identitás mindenképpen. De használhatjuk-e ma már ezt a szót további jelzők nélkül? Nem igazán. Talán néhány év múlva...? A szemünk előtt kezd el kialakulni egy állam, amelynek megvan a saját lakossága, aki ragaszkodik hozzá. Ideje tehát, hogy hallassák ők is a hangjukat. Eddig csupán másodkézből hallott információk, hírek, ENSZ-határozatok, jelentések alapján alkottunk képet róluk. Szeretnénk már tudni, ők hogy látják magukat, és főleg, hogy láttatják magukat?

Íme Koszovó új arculat-filmje:

Nem nevezném tökéletesnek korántsem (bár a szlogent szerintem eltalálták), nagyon óvatosnak tűnik - ami nem is csoda -, nem sokat mond igazából, de már mond valamit. És éppen ez a jelentősége: nem az, hogy konkrétan mit mond, hiszen hosszan lehetne elemezgetni, hogy van-e egyáltalán bármi értelme, sokkal inkább az a fontos, hogy itt van és mindenki láthatja. Hogy a koszovóiak letették a szócsöveiket és elkezdtek beszélni hozzánk. Kíváncsian várom a folytatást!

Címkék: állam koszovó nation branding

A bejegyzés trackback címe:

https://fpa-mcc.blog.hu/api/trackback/id/tr361519247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.