Skip to content


Egy éves a Keleti Partnerség II.

A magyar érdekek

Végh Zs
• 2010.06.09. 14:00

A 2011-es magyar EU-elnökség egyik leendő külpolitikai prioritása a három kelet-európai és szintén három dél-kaukázusi ország (Belarusz, Moldova és Ukrajna, valamint Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország) Európai Unióhoz való közeledését célul tűző szomszédságpolitikai keret támogatása. Annak ellenére, hogy a magyar elnökség alatt a program várhatóan nagy hangsúlyt kap, egyelőre igen keveset hallani róla idehaza – máshol is egyébként. Miután múlt héten összefoglaltam, hogy miről szól(na) a Keleti Partnerség, és mit ért el az indulása óta eltelt egy évben, most azt igyekszem bemutatni, hogy Magyarország számára miért lehet érdekes egy ilyen kezdeményezés felkarolása – még akkor is, ha továbbra sem ez a magyar külpolitika domináns területe.

 
Amikor a magyar érdekeket keressük a Keleti Partnerség mögött, érdemes több oldalról is megvizsgálni az ország szerepét. Magyarországnak egyrészt van egy saját kétoldalú kapcsolatrendszere a keleti országokkal, másrészt az Európai Unió tagállamaként is megjelenik a térségben. Ez a kettős szerep nyilvánvalóan összefügg, és ügyes külpolitikával a kettő segítheti, alátámaszthatja egymást. Felhasználva az uniós együttműködés adta kereteket, Magyarország hatékonyabban jelenhet meg a régióban, együttműködve más uniós tagállamokkal hatékonyabban érvényesítheti az érdekeit. Ugyanakkor az uniós tagság is új feladatok elé állítja az országot, új területeket emel az agendára. Utóbbira példa a demokratikus normák terjesztésében való részvétel, de ennél sokkal kézzelfoghatóbb feladat a schengeni határokból adódó kihívások kezelése.
 
 
Bilaterális kapcsolatok
 
A Keleti Partnerség egyes országaival Magyarországnak kimondottan intenzív bilaterális kapcsolatai vannak, melyekre támaszkodva hozzájárulhat az adott ország és az Unió közötti kapcsolatok alakításához is. Földrajzi okokkal is magyarázható, hogy számunkra a három kelet-európai ország – közülük is elsősorban Moldova és Ukrajna – a fontosabb.
 
Moldova kiemelt partnerünknek számít, és Magyarország itt igyekszik kezdeményező szerepet is betölteni az uniós politika alakításában. A magyar szerepvállalás egyik kulcsponti eleme a kisinyovi magyar nagykövetségen 2007 óta működő Közös Vízumkérelem-átvevő Központ, mely jelenleg tizenegy uniós tagállam nevében adhat ki vízumot moldáv állampolgároknak. A Külügyminisztérium 2009/2010-es összefoglalójának tanúsága szerint a Moldovát célzó magyar fejlesztési program is fokozatosan bővült, és megkezdődött az ukrán-moldáv Dnyeszter-melléki Eurorégió megvalósíthatóságának a vizsgálata is. Gazdasági szempontból Moldova szintén viszonylag fontos partner a térségben, bár inkább Magyarországnak piac, mint fordítva.
 
Ukrajna és Magyarország között elsősorban projekt alapú együttműködésről van szó, az utóbbi években a kapcsolatok mélyítésére törekedett a magyar diplomácia. Magyarország elemi érdeke, hogy az Ukrajnán keresztül érkező gáz és olaj szállítása kiszámítható és biztonságos legyen, ezért kapcsolatainkban az energiabiztonság kérdése játsza a főszerepet. Magyarország támogatja Ukrajna euroatlanti integrációjának szándékát. Jórészt ennek elősegítésére valósultak meg kapacitásfejlesztési, intézményépítési, tudás- és tapasztalatátadásra irányuló projektek. Az ukrán elnökválasztást és az azt követő kormányváltást követően azonban az ez irányú együttműködés várhatóan vissza fog szorulni. Emellett a kapcsolatok fontos eleme az Ukrajna területén élő magyar kisebbség érdekeinek védelme. Ez a Fidesz-KDNP kormány alatt jó eséllyel értékelődhet fel a „Ne bántsd a magyart!” jegyében. Közvetve a Kárpátalján élő magyar kisebbség életkörülményeinek javításához járul hozzá a határon átnyúló regionális fejlesztési együttműködés, a Nyíregyházi Kezdeményezés is.
 
Belarusszal elsősorban kereskedelmi kapcsolataink jelentősek, 2008-ban megnyitott a minszki magyar nagykövetség is, de a magas szintű kapcsolatok a belorusz vezetés autoriter jellege miatt 2000 óta szünetelnek. Ez magyarázza azt is, hogy Magyarország bilaterális formában nem nyújt fejlesztési támogatást az országnak, ugyanis azt jellemzően a célország kormányának hozzájárulásával teszi – más keretben (V4) viszont részt vesz projektek megvalósításában.
 
A kaukázusi országokban ezzel szemben sokkal csekélyebb a magyar jelenlét: 2007 óta Azerbajdzsánnal kezdenek intenzívebbé válni a kétoldalú kapcsolataink, de ez is messze elmarad a többi mögött. Grúzia és Örményország pedig gyakorlatilag nem szerepel a magyar külpolitikai agendán. Jerevánban önálló nagykövetségünk sincs.
 
 
Uniós vonatkozások
 
A kismértékű közvetlen érdekeltség miatt a Kaukázusban Magyarországnak nem célja, hogy politikaformálóként jelenjen meg, itt pusztán az Unió által kialakított politikát követi. Ezzel szemben Ukrajnával és főként Moldovával kapcsolatban igyekszik beleszólni az uniós szomszédságpolitika alakításába is.
 
A szomszédságpolitika célja, hogy hozzájáruljon a stabilitás és biztonság megteremtéséhez az Unió szomszédságában, miközben mind politikailag, mind gazdaságilag közelebb hozza az országokat az EU-hoz. Ennek elérése érdekében fellép a regionális konfliktusok eszkalációjának megakadályozása érdekében, és próbálja kezelni is azokat, valamint igyekszik csökkenteni a biztonságra irányuló olyan fenyegetéseket, mint a szervezett bűnözés, csempészet vagy az illegális migráció. Erre „ideális terep” Moldova, ugyanis itt minden akad.
A transznyisztriai konfliktus eszkalációjától jelenleg nem kell tartani, Moldova katonailag gyenge, hogy visszaszerezze a szakadár területet, amely pedig a status quo fenntartásában érdekelt. A rendezéssel viszont próbálkozik az EU egy ideje: 2005 óta különleges megbízottal képviselteti magát az országban, aki részt vesz az 5+2-es formában zajló tárgyalásokon. 2007 márciusa óta ezt a pozíciót Mizsei Kálmán tölti be. (Erről talán majd egyszer bővebben, de most nagyon messze vinne.)
2005 óta működik Moldovában és Ukrajnában a közös határszakasz ellenőrzését, a biztonság garantálását végző EUBAM misszió is, melynek vezetését 2009 végéig szintén egy magyar, Bánfi Ferenc látta el. A jelenlegi vezető Udo Burkholder, Bánfi korábbi helyettese. (Magyar vonatkozás még, hogy a TAIEX program keretében egy magyar tanácsadó is dolgozik a moldáv parlamenttel. A kisinyovi vízumközpontot pedig már említettem.)
 
A Keleti Partnerség elindulása átalakítja ezt a kétdimenziós szerepet, és bekapcsol egy harmadik, tulajdonképpen köztes szintet, a Visegrádi Együttműködést. Ennek keretében, a V4+ formulát felhasználva, már a Partnerség indulása előtt is zajlott együttműködés a V4 és egy-egy harmadik fél között, de ezek kétoldalúak voltak, és az Unió számára sem voltak látványosak. A Keleti Partnerségben való V4 szerepvállalás ezzel szemben lehetőséget biztosít a multilaterális együttműködésre, és mivel „össz-eus” projekt, jó lehetőség arra is, hogy a közép-európai országok uniós szinten jelenítsék meg a keleti szomszédokhoz fűződő érdekeiket. Ezek között az érdekek között pedig egyre erősebben vannak jelen az Unió számára is kulcsfontosságú pontok, többek között a térségen át érkező energiaellátás biztonsága, közlekedési hálózatok (TEN) kiépítése, gazdasági kapcsolatok élénkítése és a már fentebb említett biztonsági dimenzió.
Mivel Lengyelország kivételével kis (na jó, közepes) államokról van szó, logikus, hogy a visegrádi országok együtt hatékonyabban léphetnek fel a politika alakítása érdekében. Emellett a partnereknek is segít egy EU-n belüli támogató csoport, amely adott esetben érvel a vízummentes utazás vagy a tagsági perspektíva jogossága mellett.
 
Szerencsés a soros EU-elnökségek rendje is. 2009 első félévében cseh égisz alatt tudott elindulni a Keleti Partnerség, a második félévben pedig a kezdeményezést Varsóval együtt benyújtó Svédország töltötte be az elnöki tisztet. 2011-ben Magyarország, majd Lengyelország lesz a soros.
Az EU-elnökséget megelőzően 2009/2010-ben Magyarország a V4 elnöki feladatait is ellátja, ennek köszönhetően a projekt 2010-ben sem került le teljesen a napirendről. A magyar V4-elnökségi program összeállításánál az volt a cél, hogy a minisztériumok elsősorban olyan programpontokat emeljenek be, melyek továbbvihetőek lesznek majd az uniós elnökségre is. A Külügyminisztérium így a Keleti Partnerség támogatását és a Nyugat-Balkán integrációjának segítését jelölte meg prioritásként. (A kettő közül számunkra kétségtelenül a Nyugat-Balkán a fontosabb és együttműködés terén nagyobb hagyományokkal bíró terület.)
A tradícióktól eltérően Magyarország 2010 márciusában kibővített külügyminiszteri csúcstalálkozót rendezett, melyen a visegrádi országok mellett, a hat keleti partner, a három balti állam, Svédország, a Magyarországgal EU-elnökségi triót alkotó Spanyolország és Belgium, valamint az Európai Bizottság nevében Stefan Füle is részt vett. Az ország így lehetőséget biztosított arra, hogy a program uniós szinten is látható maradjon. Más kérdés, hogy az előző részben részletezett körülmények miatt, ez csak lehetőség maradt.
Mindenesetre a fentiekből látszik, hogy Magyarországnak vannak érdekeltségei a keleti szomszédságban, és érdekében állna nem csak életben tartani, de aktívan támogatni is a Keleti Partnerséget a 2011-es uniós elnökség alatt. Cserébe talán a lengyelek is készségesebben támogatnák a számunkra elsődleges prioritást jelentő, nyugat-balkáni integrációs folyamatokat…

 

Címkék: magyarország eu eu elnökség keleti partnerség

A bejegyzés trackback címe:

https://fpa-mcc.blog.hu/api/trackback/id/tr312068888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.