Az a bizonyos puskaporos hordó...
Mindenki szereti a meglepetéseket ? Nos éppen ezen okból esett a a választásunk Albániára a „Régió zsákbamacskája” cím odaítélése kapcsán. Hiszen történelmi tanulmányainkból már ismerjük, milyen meglepő is tud lenni egy olyan esemény, melynek előzményei nincsenek, vagy csak rejtetten vannak jelen.
Ilyen lehetett mikor a sivatagban kószáló teve-, és kecskepásztorok bandáját Mohammed egy láthatatlan angyal sugallatai hatására a kor egyik legrettenthetetlenebb, szinte megállíthatatlan hadseregévé szervezte, mely forgószélként végigsöpört a Földközi-tenger déli partvidékén, s melyet csak a Szahara és az Atlanti-óceán állított meg. Enyhe túlzással.
Arányaiban kisebb meglepetést várunk az éppen az Ottomán Birodalom uralma alól 1912-ben felszabadult Albániától, potenciáljával a régióban mindenképp számolni kell.
Mint minden rendes geopolitikusnak, első utunk a földgömbhöz vezet, s geostratégiai érvekkel támasztjuk majd alá azon feltevésünket, miszerint Európa egyik következő territoriális problémája, s a Balkán egyik legégetőbb kérdése –melynek megoldásában egyébként kis hazánk is fontos szerepet játszhatna- az „albán beteg” lesz.
Az „albán beteg” sok tekintetben különbözik az összes többi betegtől, elsősorban abban, hogy egy rendkívül fiatal és egyben rendkívül idős albán jelenlétről van szó.
Albánia történelmi és nyelvi gyökerei annyira homályosak, hogy a sumér magyar rokonság elmélete evidencia hozzá képest. Mégis végigvonul a történelmen, sőt a Szkander bég vezette ellenállás az Ottomán Birodalom árnyékában, egy rövid ideig még függetlenséget is élvezett.
Hazai vonatkozásban megjegyezzük, hogy habár a második rigómezei csatában nem sikerült egyesíteni erőnket, hiszünk abba, hogy az albán-magyar kapcsolatok kiépítése több előnyt hordoz magában mint azt a résztvevők sejtik.
Albánia öreg, mert hosszú történelme van, mégis fiatal abban az értelemben, hogy ebből nem sok hasznos tapasztalható manapság. Az ország Európa legszegényebb állama, a nemzeti jövedelem tekintélyes része még mindig az emigránsok hazaküldött keresetéből származik, s habár beindult néhány reform, a vezetők korruptak, s még sok idő kell az igazi jogállamiság életbe lépéséhez.
Ezzel együtt fiatal. S elemzésünkben ez lesz a legfontosabb demográfiai értelemben. Albánia lakossága a térségben és Európában is szinte egyedülálló módon, a jelentős kivándorlás mellett is nő. Nézzük csak, hogy történik ez!
Az átlagos albán család különböző, a későbbiekben részletezett megfontolásból fakadóan nem a szomszédos vagy a fejlett nyugati országokban megszokott 1-2 gyereket vállal, hanem egy akár törzsi társadalmi berendezkedésnek is megfelelő ötöt-hatot!
Ez a tény hatalmas előnyt biztosít az albán népesség számára minden olyan országban, ahol kisebbségként él, főleg egy olyan korban ahol a zsugorodó népesség problémája az egyik leggyakoribb népesedéspolitikai probléma Európában.
Mit szólna például a kedves európai közvélemény, ha néhány évtizeden belül mind Macedónia, mind pedig Montenegró többségi nemzete albán lenne, mint ahogy ez Koszovó esetében történt? A népesedési trend pedig ezt mutatja.
Albánia potenciálja éppen ebben rejlik.
Ennek a népességnövekedésnek a problematikája egy etnikailag annyira széttöredezett régióban mint a Balkán mindenki számára világos, de vajon milyen kimenetelekre számíthatunk?
Későbbiekben ennek a relatív népességnövekedésnek a lehetséges következményeit elemezzük a következő „Vigyázó szemetek az albánokra vessétek” című cikkünkben.
