Orbán Viktor leendő miniszterelnök tegnap hivatalosan is bemutatta kormányának tagjait (gyorsértékelés itt), ezzel megerősítve korábbi bejelentését: a külügyminiszteri székben Martonyi János volt külügyminiszter fog ülni.
A választási kampányban a külpolitikai prioritások alig, maximum a 2011-es EU Tanácsi elnökség szintjéig szerepeltek, s ez – sajnos – nem is volt csoda: értelemszerűen a gazdasági és közbiztonsági tennivalók voltak a fontosak. Arról, hogy körülbelül mi várható az új kormánytól külügyi vonalon, a Németh Zsolttal készült interjú valamit már elárult: nagyvonalakban a regionális együttműködés szinten tartása és a nemzetpolitika újbóli, hangsúlyosabb megjelenése várható és elvárható egy jobboldali kormánytól. Külügyi szempontból az Orbán-kormány legfontosabb prioritása a 2011 első felében lezajló EU Tanácsi soros elnökség. A nemzetpolitika és az ezzel összefüggésben lévő hívószavak (regionalizmus, kisebbségi jogok, stb.) azonban nehezen fogadhatók el az elnökséget adó másik két tagállam, Spanyolország és Belgium számára, így ha ezeket a magyar kormány elnökségi programjában meg akarja jeleníteni, papírba kell csomagolja azokat.
Személyi kérdések
Nem lehet pontosan tudni, hogy a Külügyminisztérium személyi állománya hogyan, milyen mélységig és milyen ütemezés szerint változik (itt most nem a nagykövetekről beszélek: az általában politikai pozíció, megbízásuk általában a regnáló kormány megbízásának idejére korlátozódik). Abban az esetben, ha a külügyi adminisztráció cseréje "rossz ütemben" (túl gyorsan, túl mélyen) következik be, a 2011-es elnökségre való felkészülés csorbát szenvedhet. Külügyi szempontból az elmúlt nyolc év nem azért rossz a Fidesznek, mert nem ők voltak kormányon, és az ország külpolitikai prioritásai nem úgy alakultak, ahogy azt ők szerették volna, hanem azért, mert a párt azon, belső emberei, akikre ilyenkor lehetne építeni, nem tudtak első kézből olyan tapasztalatot szerezni, amit a közigazgatásban dolgozók a 2004-es EU-csatlakozás óta megszereztek. Az eddigi hírek szerint Győri Enikő Európai Parlamenti képviselő májustól a Külügyminisztériumban fog dolgozni, s egy időben szó volt Gál Kinga hazatéréséről is. (Kérdés: kit küld ki Brüsszelbe a Fidesz helyettük, akik szakmai szempontból át tudják venni az ő helyüket?)
A 2011-es elnökség programja
Belső problémák
2010 márciusában a spanyol-belga-magyar trió keretprogramjára épülő nemzeti program még nem volt készen. Ha figyelembe vesszük, hogy a nyári parlamenti szünet előtt mennyi minden történhet (tapasztalat alapján nem feltétlen sok), és mennyi az őszi, az elnökség kezdetéig hátralévő három-három és fél hónap alatt, a Külügyminisztériumnak és a kormánynak nincs sok ideje. El kell dönteni: mik azok a "nemzeti prioritások", amik kitölthetik azt a körülbelül 5-8-10%-os teret (Iván Gábor alapján), ami a nemzeti programban erre fordítható (a többi úgyis felhasználódik a nagyobb, közös EU-s témák között [büdzsé előkészítése, bel- és igazságügyi program továbbvitele, stb.]. Ha a vízgazdálkodás (aka Duna-stratégia) lesz az, akkor világos döntést kell hozni: a két lehetséges irányból (a Duna, mint ipari folyó, vagy mint környezetvédelmi érték) melyiket propagálják. Amennyiben a környezetvédelmi projekt lesz a befutó, a kormánynak lehet, hogy szembe kell néznie azzal, hogy az ipari projekt mögött lévő legnagyobb állam, Németország úgy fogja érezni: Magyarország ki akar csúszni a német érdekszférából. Kérdés, Berlin ezt hogy fogadja..
Külső problémák
Az elmúlt hét belga kormányválságának egy nagyon érdekes momentuma volt annak a belengetése, hogy most júliusra előre kellene hozni a magyar elnökség kezdetét. Az előrehozott választások valószínűleg június-júliusban lesznek, s ha ezek után egy egy-másfél hónapot számolunk a leendő kormány felállásáig (az összes koalíciós tárgyalással együtt), jobb esetben így is augusztust írunk, mire az új adminisztráció működőképes lesz. Ez karakteres (amennyiben ilyenre egyáltalán van esély) belga nemzeti program kialakítását szinte lehetetlenné teszi, és az addig működő belga adminisztráció dolgát is megnehezítheti.
Jelen pillanatig kevés dolgot lehet tudni a belga elnökségről és a [Madrid-]Brüsszel-Budapest kapcsolat mibenlétéről: operatív szinten az együttműködés szerencsére jónak mondható (egyes esetekben a minisztériumok közötti kapcsolat két évre nyúlik vissza). Az egyetlen biztos pont, ami a trió középső tagjához kapcsolódik, hogy 2010 második felét Brüsszel a gyermekszegénység elleni harcnak szenteli. (Kis lépés: Brüsszel metróiban már az év első felében elindult egy reklámkampány.)
Regionális együttműködés?
A szociális politikákat nézve, ehhez van kapcsolódási pontunk: nagy valószínűséggel a kormány nem lép vissza attól, hogy ezen a területen előremozdítsa egy európai roma stratégia/fehér könyv [angol] létrehozását. Itt köszönhet vissza az a hideg számítás, ami a Fidesz Európai Parlamenten belüli tevékenységét jellemezte az elmúlt időben: ők voltak azok, akik az első roma (Járóka Lívia) és az első siket (Kósa Ádám) képviselőt juttatták a 736 közé.
Idén januárban Andor László budapesti parlamenti biztosjelölti meghallgatásán Győri Enikő külön kérte Andort, hogy biztossá választása esetén támogassa Járóka törekvéseit egy egységes európai romastratégia kialakítására. Abban az esetben, ha a kormány együtt tud működni a biztossal (elméletben a biztosok pártatlanok, viszont pl. Szlankó Bálint is megemlíti könyvében, hogy ez a gyakorlatban máshogy néz ki), a létrehozás talán közelebb kerülhet. Külön pozitívum, hogy egy ilyen stratégia megszületése érdekében állhat Prágának, Pozsonynak és Bukarestnek is.
Annak a kérdésnek a boncolgatása, hogy akár az elnökségi programon belül, akár azon kívül van-e arra esély, van-e értelme regionális együttműködésről beszélni, valahova ide tartozik. Regionális együttműködés alatt azt értem, amikor egymáshoz földrajzilag közel lévő államok befolyásuk növelése érdekében akkor is együtt tudnak működni, mikor egy adott kérdés egy résztvevő állam számára semleges, míg a többiek számára egységesen fontos.
A térség országai közötti eseti együttműködéshez mindenképpen kell és érdemes partnert találni. Mivel az elmúlt években a romakérdés ugyanúgy megjelent mind Csehországban, mind Szlovákiában, ilyen lehet például a fent említett romastratégia kapcsán az ő támogatásuk megszerzése.
Jobboldali kormány révén várható, hogy Budapest újra megpróbálja Varsóval szorosabbra fűzni a viszonyt (erre utalhat Bába Iván várható közigazgatási államtitkári kinevezése is. A kormánynak azonban figyelnie kéne arra, hogy az a kép, ami itthon a lengyelekről kialakult (természetes szövetséges, rájuk mindig lehet számítani, stb.), lehet, hogy nem teljesen fedi a valóságot: Lengyelország az EU-n belül olyan középhatalom, mely nagyon hatékonyan folytat racionális külpolitikát. Paradox módon a bratanki-diplomácia inkább Fidesz-PiS (Jog és Igazságosság [angol]) vonalon működhetne jobban, és nem feltétlen Fidesz-PO (Polgári Platform [angol]) relációban (annak ellenére, hogy az Európai Néppártnak a PO a tagja). Véleményem szerint sok fog múlni a közeljövőben esedékes lengyel köztársasági elnökválasztáson: a lengyel állam szempontjából talán a PO jelöltje, Bronisław Komorowski lenne a jobb, aki alatt az állami berendezkedés lassan visszaállhatna egy tisztán parlamentáris berendezkedéssé, a lengyel külpolitika szempontjából viszont esetlegesen a PiS jelöltje, az elhunyt elnök testvére, Jarosław Kaczyński lenne a jobb – Piotr Kaczyński (tudomásom szerint nincs rokoni kapcsolat), a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központja kutatója az elnök halála kapcsán arról írt, hogy a volt elnök és a jelenlegi miniszterelnök közötti felfogásbeli különbség hozzájárult a lengyel-orosz viszony javulásához.
A regionális együttműködés egyik nagy problémája lehet a Szlovákiával való viszony. Ebben az évben Budapest elemi érdeke, hogy – bármi is a felszín és a pártpolitika –, hogy a pozsonyi külügyminisztériummal együtt tudjon működni: az EU-elnökségi programban megjelenhetnek olyan ügyek, melyeket a szlovákok jelenlegi V4-elnökségük alatt (minimális szinten) elő tudnak mozdítani, így megágyazva egy, a régió államait felölelő projektnek, mely beemelhető a magyar elnökségi programba. Van olyan projekt, mely regionális és össz-uniós szinten is megállja a helyét (pl. az észak-déli energiafolyosó kérdése). (Más kérdés, hogy azok a lehetőségek, melyek együttműködésre adhatnak alkalmat, félelemből/fenyegetettségből erednek: energiabiztonság, társadalmi feszültségek, stb.)
Nagy kérdés, hogy a Fidesz mennyire fog támaszkodni az Európai Néppárt által meghatározott szövetségi keretre. Nem elfeledve, hogy pártszövetségről van szó (melynek koherenciája néhanap hagy némi kívánnivalót maga után), Szájer József nagy munkája van abban, hogy a Fidesz a Néppárton belül olyan elismertséget vívott ki, mint amit az elmúlt években tett. Ez az elismertség eredményezhet egy olyan eseménysort, melynek a célja Szlovákia kismértékű elszigetelése: ha az EU felé sikerül azt mutatni, hogy a magyar kisebbséggel kapcsolatban csak Szlovákiában van feszültség (eszközök: románokkal és szerbekkel jó kapcsolatok ápolása, ugyanúgy, mint a regnáló ukrán kormánnyal), talán sikerül Pozsonyra nyomást helyezni. Ehhez azonban minimálisan az kell, hogy Ukrajnával kapcsolatban a kormány reálpolitikát folytasson: ha a cél a kárpátaljai magyar kisebbség megmaradása/anyanyelv-használata, akkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.
Érdekes lesz azt látni, hogy a Balázs Péter által szorgalmazott gazdasági külpolitika májustól milyen fordulatot vesz majd. A laikus számára úgy tűnik, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary) részeként működő Kereskedelmi Szolgálat szerepe válhat intenzívebbé.
Update: júniusban lesznek Belgiumban az előrehozott választások.
