Az elmúlt héten a magyar sajtó arról is cikkezett, hogy Orbán Viktor első útján Lengyelországba látogat. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben felértékelődött a frissen hivatalba lépett állami tisztségviselők (államfő, miniszterelnök, külügyminiszter) első hivatalos útjának jelentősége. Az elmúlt egy hónap lengyel internetes sajtóját átnézve azt tapasztaltuk, hogy a választási győzelem és a kormányalakítás kivételével a magyar események nem ütötték meg a lengyel sajtó ingerszintjét (ebben szerintem részben az is közrejátszott, hogy a szmolenszki katasztrófa a mai napig élénken jelen van a sajtóban, hasonlóan pl. a mostanában esedékes elnökválasztáshoz). Az előzetesen a sajtó számára közölt tervek szerint a miniszterelnök a közép-európai együttműködésről egyeztet lengyel kollegájával. Ez a gyakorlatban elsősorban az EU soros elnökségével és energia-biztonsággal kapcsolatos egyeztetést jelentett.
A találkozó visszhangja a lengyel elektronikus sajtóban (Gazeta Wyborcza, Rzeczpospolita, Dziennik)
Internetes kiadásában mindhárom fent említett lap a lengyel állami hírügynökség, a PAP rövidhírét közölte, mely címe a lengyel árvízkárosult gyerekek magyarországi nyaralásáról szólt. Ugyan a Gazeta Wyborcza közölt egy hosszabb hírt is, azonban ennek forrásaként is a PAP-ot adták meg. Érdekes módon (hagyományosan a Wyborczát inkább a jelenleg kormányzó Civil Platformhoz, a Rzeczpospolitát pedig a volt kormánypárt Jog- és Igazságossághoz közelálló sajtóorgánumként tartják nyilván) a Rzeczpospolita oldalán találtam az egyetlen olyan cikket, mely a lap önálló híreként jelent meg a találkozóval kapcsolatban. Ez a cikk "Magyarország számít Lengyelországra" címen fut, s megszólaltatja Szánthó Miklóst (Nézőpont Intézet), Engelmayer Ákos volt nagykövetet, Enyedi Zsoltot (CEU) és két lengyel EP-képviselőt, boncolgatva Orbán személyes és politikai motivációit a látogatás mögött. A Wyborcza hosszabb cikke a magyar gazdasági helyzetre is kitér. A cikkek említik: Donald Tusk lengyel miniszterelnök megköszönte, hogy Orbán választása Varsóra esett, s szó esik a Visegrádi Együttműködésről is.
A gesztusok iránt mindig is nyitott lengyeleknek a balatoni gyermeküdültetés biztosítása egyfelől nagyon jó PR-húzás, másfelől hatalmas pozitív konnotációt hordoz: véleményem szerint a tavalyi lengyel második világháborús lengyel menekültek emlékévéhez kapcsolódóan is jó volt a balatoni üdültetést biztosítani.
A magyar sajtó
A Magyar Nemzet internetes kiadásában a látogatás előtt egy nappal Kiss Gy. Csabával jelent meg beszélgetés, innen egy mondatot idéznék:
Közép-Európában meghatározó, komoly regionális pozíciót élvező állam Lengyelország – így határozza meg az egykori testvérország státusát Kiss Gy., óvva attól, hogy a történelmi barátság tovább élését mitikusra növeljük.
A gesztusoktól búcsút véve: mit várhat Budapest Varsótól és fordítva?
Ahhoz, hogy a fenti kérdést megválaszoljuk, ismernünk kell a lengyel álláspontot Közép-Európáról. 2002-ben Jerzy Buzek az alábbiakat nyilatkozta:
The fundamental challenge, of a typically political nature, is to provide first a conceptual and then a practical response to the question of the desired and targeted role of Poland in the region of Central and Eastern Europe after 2004. […] It cannot be ruled out that the accession of many countries in this region to NATO and the European Union will materially change the meaning and the value of earlier forms of regional cooperation and that such forms will have to be changed or even replaced with new ones. Poland aspires to be a catalyst of regional cooperation, and therefore it is not enough to establish good relations with the East and West alone.
Az idézett részben szó esik egy konceptuális problémáról: sem a lengyelek, sem a magyarok számára nem mindegy, hogy Kelet-Közép-Európát hogy határozzák meg. Krzystof Szczerski, volt külügyi államtitkár ezt a térséget úgy határozza meg, mint egy olyan térséget, mely üressé válik, ha speciális politikai tényezőkről van szó. Szczerski szerint csak akkor várható el Lengyelországtól, hogy a lehető legaktívabban vegyen részt a regionális együttműködés alakításában, ha Közép-Európát „érdekek mozaikjaként” (mosaic of interests) határozzuk meg, s e mögött is a más együttműködésekből való kizárás félelme húzódik meg. Pontosan ez adja a lehetséges együttműködés elméleti kereteit: ha közös, a térség államait érintő külső fenyegetettség jelenik meg, nagyobb esély van a lengyelekkel való együttműködésre – egészen addig, míg számukra a létrejövő együttműködés a lehető legjobb módon történik. Más szavakkal: olyan regionális együttműködésre, mely Lengyelországot is magában foglalja, csak akkor lehet építeni, ha Varsót a többi résztvevő állam biztosítja Varsó érdekeinek figyelembe vételéről és sérthetetlenségéről. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kulturális együttműködésről hasonló irányelvek mentén döntenének; az ilyen együttműködések jellege más, erre így itt most nem térnék ki.)
Az elmúlt hónapokban Nicolas Sarkozy is nyilatkozott úgy, hogy nem kellene a visegrádi országoknak rendszert csinálni az EU-s csúcsok előtti egyeztetésből. Ez színtiszta hipokrácia, mely mögött az a félelem húzódik meg, hogy megerősödik egy (csak a V4 államok lakosságát számítva) kb. 61-62 millió főt tömörítő, többé-kevésbé stabil országcsoport, melynek hatására az Unió keleti államait továbbá nem feltétlen lehet megosztani. Az egységes(ebb) fellépés azt is jelenti, hogy az erőközpont keletebbre tolódik, ami sem Franciaországnak, sem Németországnak sem áll feltétlen érdekében. Az EU soros elnökségének kezdetéhez közeledve világosan látszik, hogy az új magyar kormány partnereit elsősorban a régió államaiban látja. Az elmúlt évtized(ek) külpolitikáját nézve Magyarország a német érdekszférában helyezkedett el, Berlin és Budapest külpolitikai érdekei között elsősorban a Balkánon volt átfedés. Abban a pillanatban, amikor Budapest inkább a közép-európai regionális együttműködés felé fog fordulni, legalábbis részben kikerül a német érdekszférából, mely feszültségekhez vezethet a két ország között. Talán nem annyira köztudott, hogy az utóbbi időben felkapott Duna-stratégia is eredetileg német kezdeményezés volt, teljesen más kitűzött célokkal, mint amit a magyar külpolitika érdekként meghatározna. Ennek a kezdeményezésnek inkább Budapest a Nyugat-Balkán felé folytatott politikájához van köze. (Ezzel részletesebben egy másik cikkben foglalkozom.)
Energiabiztonsági együttműködés
Alapja a Moszkva befolyásának növekedésétől, magától a befolyástól, illetve a német-orosz energetikai együttműködésből eredő magárautaltságtól való félelem. A Visegrádi országok energiabiztonsági együttműködését Magyarország kezdeményezte 2002-ben. Munkacsoportot állítottak fel, melynek 2006. áprilisi ülésén
- a területtel összefüggő kutatás és fejlesztés kapcsán,
- a földgáz-tárolókapacitás fejlesztése kapcsán,
- új földgáz- és kőolaj-vezetékek és LNG-terminálok építése kapcsán,
- a villamosvezeték-hálózat összekötése kapcsán
születtek ajánlások.
Néhány európai állam energiafogyasztása és energiafelhasználásának szerkezete a következő módon néz ki (kattintásra új lapon nyílnak meg):
Forrás: Bulla Miklós - Tamás Pál (szerk.): Stratégiai kutatások - Magyarország 2015: Fenntartható fejlődés Magyarországon; Pál László írása, 328-329. o. 2006
Más okokból kifolyólag, de a lengyeleknek ugyanúgy szükségük van energia-forrásaik diverzifikációjára, mint nekünk: náluk a szén aránya okozhat gondokat, nálunk – a szezonitás mellett – az orosz földgáztól való függőség. A lengyel energiapolitikát nagyon érzékenyen érintette az orosz-német törekvés az Északi Áramlat megépítése kapcsán. Ennek ellensúlyozására már akkor felmerült, hogy Norvégiából folyékony szénhidrogént (LNG, liquid natural gas) hozzanak be az országba – ez lehet egyébként az energetikai együttműködés egyik lehetséges kiindulási alapja.
Kelet-Közép-Európában a vezetékrendszerekkel a legnagyobb gond az, hogy hiányoznak az észak-déli összekötő vezetékek. A tervezett vezeték-összekötéseket mutatja a következő, pár évvel ezelőtti ábra, a már megépített vezetékek kékkel, a tervezett összekötések pirossal vannak jelölve:
Itt látszik az a tervezett LNG betáplálási pont, mely Horvátországban jönne létre – megépülésével biztosított lenne egy észak-déli irányú LNG-vezeték, mely elvileg mindkét végén különböző forrásból (arab és norvég) származó földgázt tudna szállítani. A probléma egyik része a beruházás ára: a vezeték mindkét végén meg kell építeni egy olyan átalakítót, mely a folyékony szénhidrogént gázzá alakítja. A lengyelek Świnoujścieben (Google Maps) terveznek megépíteni egy olyan interkonnektort (összekötő állomást), mely mellé egy LNG-terminált is terveznek (beruházási költség kb. 950 millió EUR). Ez képezné az észak-déli összekötő vezeték egyik alapját. A legutolsó hírek szerint ha ezt a projektet a lengyelek megépítik, lesz magyar-szlovák interkonnektor.
Az európai LNG-hálózathoz kapcsolódó beruházások tervei a következők (kattintásra az első kép új lapon nyílik meg):
Forrás: Dr. Frank Umbach, 2008
A másik nagy lengyel projekt, az Odessza-Brody-Płock vezeték megépítése elviekben halad – kérdés azonban, hogy a Gazprom tervezett ukrajnai akvizíciója áttételesen mennyire érinti ezt a projektet.
A villamosvezeték-hálózatok összekötése problémamentesebb 
és olcsóbb: a tavalyi orosz-ukrán gázvita után Budapest elkezdett egy közös szlovák-magyar vezetéken dolgozni, Szlovákia és Lengyelország között is vannak tervek a vezetékrendszerek összekötésére (képen: a lengyel villamosenergia-hálózat külföldi csatlakozásai; kattintásra ez is nő).
A Keleti Partnerséggel kapcsolatos együttműködés – a román kapcsolat?
Az elmúlt években Magyarország inkább a hagyományosan a magyar külpolitika egyik prioritásaként tekintett Balkán felé fordult, s elmulasztott olyan gesztusokat tenni (pl. a narancsos forradalom lényegi magyar külpolitikai lépés nélkül zajlott le), melyek a Keleti Partnerség országai számára fontosak lettek volna. Sikerként az EUBAM Moldova misszió vezetésén kívül a chişinăui/kisinyovi közös vízumkiadást és a minszki magyar nagykövetség 2008-as megnyitását említhetem. Ukrajna, Fehéroroszország és Moldova felé mind Bukarest, mind Varsó sokkal aktívabb külpolitikát folytatott. A 2011 első felében zajló magyar elnökség idején azonban a Keleti Partnerségben részt vevő országokban olyan események (választások, stb.) lesznek, melyek mindenképpen igényelnek egyfajta válaszlépést az EU Tanácsának részéről. Ezek például:
- a 2011 márciusi fehérorosz elnökválasztás,
- a moldáv választások eredményeként létrejött "róka fogta csuka" belpolitikai helyzet miatti esetleges új választás,
- új Akcióterv létrehozása Ukrajna és az EU között,
- Abházia és Dél-Oszétia kérdésének rendezése,
- a Nagorno-Karabah kapcsán esetlegesen előjövő konfliktusok kezelése.
Ezeknek a rendezéséhez olyan országoktól kell segítséget kérni, melyek aktívak voltak az elmúlt években. Ez az együttműködés hozzájárulhat, hogy a Nyugat-Balkán és a Keleti Partnerség államai felé folytatott EU-s politika ne egy zéró összegű játék legyen, viszont ideiglenes. Amennyiben a lengyeleket sikerül arról meggyőzni, hogy a Balkán felé folytatott magyar politika nem arra irányul, hogy Varsó kelet felé irányuló intézkedéseit aláássa (így a lengyel prioritásokat a magyar elnökségbe már be lehet emelni), hasonló (")gesztus(") a lengyelektől is várható az ő elnökségi idejük alatt a magyar Balkán-politikához kapcsolódóan. A románok bevonása azzal járhat, hogy a Fekete-tenger térségében pl. a SECI-n (Southeast European Cooperative Initiative) és a BSEC-en (Black Sea Economic Cooperation) keresztül aktív állam is alakíthat az EU politikáján. Az együttműködés ezen része szerintem inkább pusztán a következő évre szól, viszont elképzelhető, hogy valamilyen más formában ez tovább folytatódik. Ilyen forma lehet például Bukarest bevonása egy EU-s roma stratégia kialakításába, ami a lengyeleken kívül a másik két V4-állam érdeke is.
Frissítés: Schöpflin György a Mandiner.hu interjújában kitér a lengyel-magyar-román együttműködésre és az energiabiztonságra. (június 10.)
