Skip to content


Közelgő választások Szlovákiában

Mademoiselle Sarko
• 2010.06.11. 08:30

A 2010. június 12-i szlovák parlamenti választások fordulatot hozhatnak a politikai életben. Az eddig nagy népszerűségnek örvendő Robert Fico baloldali Smer-SD pártjának támogatottsága a májusi értékhez képest 35,3%-ról 29,5%-ra esett vissza, amely még mindig nagyon jó eredménynek számít, és elegendőnek tűnik a győzelemhez. Azonban a politikai színtéren a kisebb pártok dönthetik el, hogy a jobb- vagy pedig a baloldal alkothat majd koalíciót. Az újabb pártok megjelenése még inkább megosztja a szavazatokat, ugyanis kidolgozott programjaikkal és ambiciózus törekvéseikkel nagy lendülettel nyerik el a lakosság támogatását. Ilyen például az új liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártja, amely különösen a fiatalok körében népszerű. A párt élén álló Richard Sulík a jobboldali Dzurinda-kormány gazdaságpolitikai reformjainak egyik motorja volt, így a párt 120 oldalas kidolgozott programja az emberi jogokra és a környezetvédelemre fókuszálva a Szlovák Kereszténydemokrata Uniót (SDKÚ) is megelőzve, 12,4% támogatottságot tudhat magáénak. Így az SDKÚ 12,1%-kal a harmadik helyre szorult, élén az idei év köztársasági elnökjelöltjével, Iveta Radičovával. A harmadik jobbközép erővel, a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) a jobboldal könnyedén elérheti a 35%-ot.

A kérdés, hogy a maradék négy kispárt, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja, Vladimír Mečiar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS), Csáky Pál Magyar Koalíciós Pártja (MKP) és Bugár Béla Híd nevű pártja eléri-e a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöböt. Ha az SNS és a HZDS eléri az 5%-os küszöböt, akkor nem kérdéses a választások kimenetele. Azonban az elmúlt években Mečiar HZDS pártja eléggé háttérbe szorult, így nagy esély van arra, hogy kiesnek a választások első fordulóján, hiszen a két magyar párt – Híd 6,5%, MKP 5,2% - is megelőzte a népszerűségi listán.

A jobbközép pártok közül egyik sem lát arra esélyt, hogy a koalícióra lépjenek Ficoval. Annak ellenére, hogy az MKP is a jobbközép pártok táborába tartozik, nem vetette el a koalíció lehetőségét a Smer-rel. Éles ellentét alakult ki a két magyar párt között: Csáky nem tartja magyar pártnak a Hidat, kritizálja az alapvetően a vállalkozók támogatására összpontosító, újonnan alakult magyar pártot, amely több mérsékelt szlovák szavazót is maga köré gyűjt. Rudolf Chmel, volt budapesti szlovák nagykövet és Ondrej Dostál polgári aktivista is tagja.

A Pravda által készített felmérés alapján a 150 fős Szlovák Nemzeti Tanácsban (parlament) a jobbközép erők – SDKÚ, SaS, KDH, Híd és az MKP – összesen 78 helyet foglalhatnak el, amely akár a többséghez is elegendő lehet.

Az SME előrejelzése szerint a szavazatok megoszlása így alakul:


 

Címkék: szlovákia választások

A bejegyzés trackback címe:

https://fpa-mcc.blog.hu/api/trackback/id/tr392072388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása