A 2006-os gázháború óta tudjuk, hogy Ukrajna a legszebb példája annak, hogy az energetikában egy tranzitszereplő is óriási szereppel rendelkezik. Moszkvában fáj is a gazdasági és politikai vezetők feje emiatt. Amikor EU–Oroszország viszonyában kölcsönös függőségről beszélünk, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy Ukrajna és Oroszország viszonyában is kölcsönös függőségről kell beszélni.
Ezt bizonyítja az a két tény, hogy Oroszország pillanatnyilag az európai földgáz exportjának túlnyomó részét (85%-át) csak Ukrajnán keresztül tudja eljuttatni az Európai Unióba, ill. Ukrajna is csak az orosz földgázból tudja fedezni a belső szükségletei kielégítését, valamint a tranzitdíj által ő is profitál a földgáz és kőolaj kereskedelméből. Ebből a két tényből eredően érthetjük meg a legkönnyebben, hogy mit miért tesz ez a két állam az energiapolitika területén. Ez a helyzet ugyanis arra kényszeríti Moszkvát és a Gazprom gázipari monopóliumot, hogy elkerülő gázvezetékeket építését kezdeményezze Nyugat-Európába (mint az Északi Áramlat és a Déli Áramlat), mivel a szállítás biztonsága számára ugyanúgy fontos, mint az európai partnereknek. Eközben az ukrán fél miatt eddig elszenvedett szállítási veszteségek (köztudottan rendszeresen megcsapolják a gázvezetéket Ukrajnában) is arra kényszerítették, hogy áttérjen lassan a tranzitállamok esetében is a nyugat-európai gázárakra. Ukrajna pedig szeretné megőrizni valamilyen módon ezt a különös státuszát, ezt pedig az Oroszországon kívüli partnerekkel közösen próbálja meg elérni.
Oroszország és Ukrajna játszmájának legutóbbi állomása a múlt heti bakui találkozó volt, ahol Viktor Juscsenko ukrán elnök, Mihail Szaakasvili grúz államfő, Abdullah Gül török elnök, lengyel kollégájuk Lech Kaczyński és Andris Piebalgs, az EU energetikai biztosa találkoztak. Az Azerbajdzsánban rendezett energetikai csúcstalálkozó témája az Odessza–Brodi kőolajvezeték meghosszabbítása volt. A tárgyalásokon azt a már létező kezdeményezést vitatták meg, melynek lényege: a kőolajvezetéket Płockig, majd Gdańskig meghosszabbítanák, ill. a vezeték másik végén a Kaszpi-térségből nyernének ki kőolajat a Fekete-tenger alatt megvalósuló hosszabbítással. Ukrajna ezzel tudná helyreállítani tranzitszerepét a rivális gázvezetékek, mint az Északi és Déli Áramlat megépülése után. Lengyelország a másik nagy támogatója a kezdeményezésnek, mivel így végre nem csak Oroszországból jutna energiahordozókhoz (emiatt is a legnagyobb szorgalmazója a közös energiapolitika mielőbbi megvalósításának). Emellett ez is egy eszköz lehet Ukrajna mielőbbi európai uniós csatlakozásában újból a lengyel segítségnek köszönhetően. Az EU tekintetében pedig úgy lehet beszélni erről a vezetéktervről, mint a Nabucco édestestvéréről, annyi különbséggel csak, hogy ez a kőolajszállítás további diverzifikációját oldaná meg a közép-európai térségben. A Kaszpi-térség kitermelése szempontjából pedig újabb lehetőség az európai piacra való kijutásra, ami azért tűnik valószínűnek, mert itt már csak vezetékhosszabbításról és nem teljes kiépítésről van szó (az Odessza–Brodi kőolajvezeték még 2002-ben épült meg).
Ukrajna tekintetében nemcsak ez a vezetékterv mutatja azt, hogy kiutat keres a kettős függőségből Oroszországgal szemben. A hazai kitermelés és az energiaszerkezet szempontjából is fontos változásokat szorgalmaz az ukrán állam. A fekete-tengeri kőolaj-kitermelés fellendítésére eddig is rengeteg pénzt áldozott a kormány. A probléma az, hogy pillanatnyilag a hazai fogyasztás kielégítésére sem elegendő, másrészt a felfedezett lelőhelyek kitermelésbe való állításához nem tudnak elég pénzt átcsoportosítani a költségvetésből, mivel óriási költségeket jelentenek. Ráadásul a fekete-tengeri kitermelés növelésének esetén célszerű lenne azt az Odessza–Brodi vezetéken keresztül exportálni, mint pénzügyileg és technikailag is nehezebben kivitelezhetően a Kaszpi-térség olajexportját továbbjuttatni. Mindezek mellett a lakossági fogyasztással is harcot kell folytatni, mivel az eddig alacsony gázárnak köszönhetően erre nem kellett gondot fordítani. Külföldi tőke bevonásával próbálják a kőolajipart fellendíteni, a befektetők pedig elsősorban a Odessza–Brodi vezeték további építésében, ill. újabb ukrajnai kőolajfinomítók építésében érdeklődtek. Legfontosabb partnernek eddig a ChevronTexaco mutatkozott. Mindezek világossá tették, hogy a mai ukrán energiaszerkezet rontja az ország versenyképességét, emiatt teljes körű reformra van szükség.
Az Odessza–Brodi vezeték és az ukrán reformkísérletek mindenképpen intenzív kiútkeresési kísérleteknek tekinthetők több-kevesebb sikerrel, de legtöbbször az instabil belpolitikai helyzetnek köszönhetően nem sikerül erélyesen végigvinni Ukrajna energetikai célkitűzéseit. Pillanatnyilag ugyanis gyenge lábakon áll az ország energiapolitikai stratégiája.
