Előélet
2006-ban a New York Times, a Los Angeles Times és a Wall Street Journal feszegetni kezdte, hogy a 2001. szeptember 11-i vizsgálódások kapcsán az amerikai kormány adatokat vizsgált a SWIFT-konzorcium (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) akkor még az USA-ban tárolt szerverein. (Később a szerverek annak rendje és módja szerint átköltöztek Belgiumba, ahol a szervezet központja is található.)
Azzal, hogy az amerikaiak belenyúltak a szervereken tárolt adatokba, azt jelentette, hogy elméletileg bárki által indított nemzetközi pénzügyi tranzakció részleteiről tudomást szerezhettek - az adatokat akár tömegesen is kinyerve.
Az amerikaiak a szerverek áttelepítése után az EU-val szerettek volna mihamarabb egy olyan egyezményt kötni, melynek keretében újfent hozzáférhetnek a SWIFT-rendszerben tárolt adatokhoz. (Az, hogy esetlegesen az USA EU-s tagállamokkal külön, bilaterális szerződéseket köt az adatátadásról, már más kérdés.) Tavaly év végén, a svéd elnökség utolsó napjaiban sikerült megkötni egy olyan ideiglenes szerződést, mely az adatátadásra vonatkozó elveket tartalmazta addig, amíg egy végleges változat meg nem születik, valamikor 2010 második felében.
Az ideiglenes megállapodással azonban több gond is akadt, például az, hogy a tanácsi szavazás során több tagállam is tartózkodott a végső szavazáskor (így Németország mellett Magyarország is, valószínűleg Sólyom László korábbi, az adatvédelemmel kapcsolatosan megfogalmazott véleményének köszönhetően). Stockholm az időközi megállapodás megkötésével kapcsolatban egy dologhoz ragaszkodott: az aláírás idejétől függetlenül kikötötte, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Parlamentnek szavaznia kell. Az aláírás egy jelképes időpontban történt: 2009. november 30-án este hat óra körül, mindösszesen hat órával a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt.
Ez a lépés volt az, amelyik nagyon komolyan verte ki a biztosítékot az EP-nél, legalábbis ami a retorikát illeti: a SWIFT-szerződés körüli összes vitában és majdnem összes felszólalásban szerepelt az „EP-t semmibe vette mind a Tanács, mind a Bizottság; példátlan, hogy az utolsó pillanatban írnak alá egy ilyen fontosságú szerződést.” Néhány vehemensebb képviselő szájából elhangzott az is, hogy az EP semmibe vételére az adekvát válasz a szerződés (elvi) visszautasítása lenne.
A politikai aréna
A kérdés kapcsán látszólag gyorsan felállt a két szembenálló tábor, azonban akadt meglepetés. Az ideológiai megosztottságot természetesen a terrorizmus elleni harc és az adatvédelmi elvek fontossága képezte. Ezek mentén várható volt, hogy azok az országok, ahol az elmúlt években terrorista cselekmények történtek (pl. Spanyolország), az ideiglenes szerződés aláírása mellett lesznek, tekintet nélkül a nemzeti kormányok preferenciáira és bal-jobb irányultságukra. Szintén ez volt várható a klasszikusan atlanti orientáltságot (is) felvállaló tagállamoktól (pl. Nagy-Britannia és Lengyelország), viszont ezen tagállamok egy része gyakorlatilag az utolsó pillanatig kivárt álláspontjának közzétételével. A februári tárgyalások legelején az országok preferenciáról gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni: az biztos volt, hogy a spanyol képviselők párthovatartozástól függetlenül támogatják az ideiglenes megállapodást, s ezen kívül rebesgették, hogy a német nagykoalíció miatti esetleges egységes elutasító szavazás farvizén (más okokból) az osztrák és a luxemburgi delegáció is hasonlóan az elutasítás mellett fog szavazni.
Úgy tűnt, hogy minden a politikai erőviszonyokon múlik: a baloldali frakciók elutasítóan, a jobbközép támogatóan állt a kérdéshez, a kisebb frakciók szavazatait azonban nem lehetett biztosra venni. Bonyolította a helyzetet, hogy a jobbközép gyakorlatilag az utolsó pillanatig a frakcióvezetők gyűlésén (Conference of Presidents, az EP működését irányító legfontosabb testület) próbálkozott, hogy a kérdést levegye a februári strasbourgi plenáris ülés napirendjéről, minimalizálni próbálva a politikai tőkevesztést.
Az ellenzők és támogatók álláspontját röviden a következőképp lehetett összefoglalni:
| A SWIFT-et támogatók | A SWIFT-et ellenzők |
| Elismerik az adatvédelem fontosságát, de hangsúlyozzák: a terrorizmus elleni harc ennél fontosabb | Bár támogatják a terrorizmus elleni harcot, az adatvédelem számukra alapvető jog, amit semmi nem írhat felül. |
| Hivatkoznak a 2009 elején keletkezett és az EP elé került, ún. Bruguiere-véleményre és annak az adatvédelem elégséges voltát megállapító voltára | Különösen az arányosság elvének megsértését, a reciprocitás hiányát (az USA-ban az adatok kevesebb védelmet kapnának, mint az EU-ban) és a tömeges adattovábbítást kifogásolják, illetve azt, hogy nem egyértelmű az adattárolás módja (időben nem korlátozott) és az adatok harmadik ország(ok)nak való esetleges továbbadásának szabályzása. Hangsúlyozzák az automatikus adattovábbítási rendszer rossz voltát; szerintük kizárólag bírói döntés eredményeként lehetne adatokat átadni. |
| Hangsúlyozzák a transzatlanti kapcsolatok fontosságát; az ideiglenes megállapodás leszavazása esetén véleményük szerint az USA nem tud a továbbiakban sem az EP-re, és az EP-n keresztül az EU-ra megbízható partnerként számítani | Céljuk a lehető legerősebb érdekképviselet, számukra az ideiglenes szerződés leszavazása egy erősebb pozíciót jelentene az USA-val szemben a végleges szöveg kialakításának folyamatában, ahol jobban érvényesülhetne az EU akarata |
| Rámutatnak arra, hogy az ideiglenes szerződés szövegébe az EP által pontosan az adatvédelem területén javasolt változtatások közül majdnem mindegyik bekerült | |
| Hangsúlyozzák a megállapodás ideiglenes voltát | Az EP tekintélyének kialakítása múlik a szerződés leszavazásán („velünk nem lehet packázni”) |
| A fentire építve törekednek az adatvédelem minél nagyobb szintű biztosítására a végleges szerződésben | A fentiek miatt az ideiglenes szerződés leszavazása mellett érvelnek |
Részlet a jelentés [pdf; angol, 186 kbyte] szövegéből (az itt szereplő FMDA a bevezetőben említett TFTP-t takarja):
Finally, it is not difficult to imagine that accepting the proposed FMDA (as it stands) could lead down the slippery slope of accepting other requests for commercial data with (f.e.) Skype, PayPal and other companies in the information-telecommunication field being potentially interesting for law enforcement purposes.
A februári plenáris előtt úgy tűnt, az ideiglenes megállapodás sikere azon múlik, hogy a frakciók vezetése mennyire tudja együtt tartani a frakciót és mennyi lesz a „kiszavazó” a képviselők közül. A korábbi vitaszínvonalat jelzi, hogy a hangsúlyosabb érvek egyik oldalon sem kerültek kellő hangsúllyal megszólaltatásra: a jobboldali frakciók nem hangsúlyozták eléggé azt, ha a megállapodás nem születik meg, a bilaterális szerződések (az egyes országok és az USA között) fognak életbe lépni, melyek még annyi adatvédelmet sem garantálhatnak majd, mint azt az ideiglenes szerződés teszi. Hasonlóképpen, a baloldali frakciók nem elég erélyesen hivatkoztak a terrorizmus európai és tengerentúli értelmezése közötti esetleges különbségekre, illetve olyan esetekre, ahol az adatvédelem központi szerepet játszott (Google és Deutsche Telekom). (A képviselők jogosan hivatkoztak arra, hogy a Tanács sem volt egységes a kérdést illetően.) Ezen érvek nagy része a plenáris ülésen, a szavazás előtt egy nappal (február 10.) hangzott el. (Időközben megérkezett Hillary Clinton EP-hez szóló, nagyon visszafogott hangnemű levele, mely az EU és az USA közös céljaként határozta meg a terrorizmus elleni harcot – ez érvként jelent meg a vitában)
Ezen a február 10-i ülésen a javaslattevő Jeanine Hennis-Plasschaert érdekeset mond: szerinte saját EU-kapacitás kiépítésére van szükség (részletekbe viszont nem megy bele). A Bizottság szerepe különösen érdekes a történetben, hiszen a Biztosi Kollégiumot az a Cecile Malmström képviseli, aki pár hónappal ezelőtt még svéd külügyminiszterként látogatta a plenáris ülés kék-fehér termét. Malström kiemeli, hogy az ideiglenes megállapodás
- tiltja az adathalászatot
- adatátvétel csak akkor valósul meg, ha terrorizmussal kapcsolatos a tevékenység
- az EU jogszabályoknak megfelelő megőrzési időt szab meg (ellenérvként korábban az hangzott el, hogy a Homeland Security Act alapján a maximális tárolási idő az USA hatályos jogszabályai alapján akár 90 év is lehet)
- az EU saját adatvédelmi törvényeinek megfelelően kezelik az adatokat (95/46/EC határozat)
A spanyol elnökség a héten mindent megpróbált, hogy keresztülvigye az ideiglenes megállapodást: hírek érkeztek arról, hogy egy utolsó konzultációra összehívják az állampolgári jogokkal is bizottságának (LIBE) azon tagjait, akik a megállapodás ellen vannak.
Az események a február 10-i nyilvános vita után relatívan gyorsan változtak: a képviselők esélyesnek tartották, hogy mindkét nagy frakcióban, az Európai Szocialistáknál és a Néppártban is frakciószakadás lesz a másnapi szavazáson. Ez praktikusan azt jelentette, hogy – elvi okokból – sem a spanyol szocialisták, sem – belpolitikai okokból – a német konzervatívok (így az ígértek szerint az osztrákok és a luxemburgiak ugyanúgy) nem követik saját frakciójuk álláspontját. Az Elnökök Tanácsának esti üléséről felemás információk érkeztek vissza a képviselőkhöz elsősorban azzal kapcsolatban, melyik nagy frakció szakad, másodsorban a kisebb frakciók álláspontjával kapcsolatban.
Ekkor az Európai Néppárt (EPP) elnöksége egy ötlettel állt elő: a másnapi szavazás eredményét látva egyértelműnek látszik, hogy a frakciószakadásnak nekimenve, sikerült az egész frakciót egybeterelniük annak érdekében, hogy halasszák el a kérdés tárgyalását a következő plenáris ülésre. Ezzel egyeztetésre körülbelül három hetet nyertek volna, amit mind a Bizottság (ne felejtsük el, hogy a Biztosi Kollégium nagyobb része néppárti!), mind a frakció ki tudott volna használni.
Ez történt másnap: az EPP beterjesztette halasztási kérelmét, melyet az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) is támogattak. A halasztási kérelmet azonban 305 „nem”, 290 „igen” szavazattal és 14 tartózkodás mellett az EP leszavazza. Innentől kezdve az EPP soraiban minden van, csak nem frakcióegység, nem csoda, hogy a Hennis-Plasschaert javaslatát az EP 378 „igen”, 196 „nem” szavazattal, 31 tartózkodás mellett elfogadja, ami az ideiglenes megállapodás elutasítását jelenti. Az elutasítás az adatvédelem szempontjából azzal jár, hogy egyes EU-s tagállamok és az USA között pusztán jogsegély áll fenn az adatvédelmi elvek érvényesítésére, ami kisebb védelmet biztosít az ideiglenes szerződésben megfogalmazottaknál.
A végleges szerződés talán 2010 őszére várható.
Megjegyzés:
- Később derült ki, hogy az EPP soraiból számos képviselő hiányzott, az ő „igen” szavazatukkal nagy valószínűséggel a halasztást el lehetett volna érni.
- A szavazás után többen is jelezték, hogy figyelembe véve az EP plenáris ülésein megfigyelhető szavazási ritmust és szokásokat (percenként akár több tíz szavazás is lefolyhat), érdemes lenne a jövőben elkerülni a SWIFT-hez hasonló lebonyolítású szavazásokat, ahol az „igen”-ekkel utasítottak el egy tervezetet. Véleményem szerint a megállapodást ellenzők számára azért is volt kritikus az EPP által beiktatott halasztási kérelem, mert ott a „normális” igen-nem felállás szerint szavaztak a képviselők, s könnyen előfordulhatott volna, hogy a képviselők „rosszul” szavaznak.
- A javaslat szövegében a withhold its consent szókapcsolat szerepelt. Figyelembe véve, hogy a withhold 'megtagad'-ként és 'visszatart'-ként is fordítható, az egyszerűség érdekében az előbbi jelentést használtam.
