Skip to content


Gondolatok Gibraltár jelenlegi státusza kapcsán – 1.

nick grabowski
• 2010.05.26. 08:30

Az utóbbi években nemcsak Európa keleti(bb) felén hangzottak el időről-időre a (nemzeti) önrendelkezést, területi autonómiát és/vagy teljes függetlenséget követelő hangok, hanem Nyugat-Európában is. Annak ellenére, hogy a dekolonizáció az 1960-as évektől folyamatosan végbement az Afrikai-kontinensen, a nyugat-európai gyarmatosító államok nem „lélegezhettek” fel: problémák, megoldatlan kérdések maradtak Európában is bőven, melyek egy része az önrendelkezési joggal és az autonómiatörekvésekkel volt kapcsolatos. Ebbe a sorba szervesen beletartozik Gibraltár kérdése is. Az alábbi gondolatokat Kovács Barnabás 2009 tavaszán, a Külügyi Szemlében megjelent cikkének [pdf] kiegészítéseként szánom, elsősorban két ok miatt: Gibraltár és az önrendelkezési jog releváns értelmezéséhez olyan jogi háttértudás szükséges, mellyel e cikk írója nem rendelkezik; illetve a Kovács által tárgyalt jogi háttér nagy részét én csak ismételni tudnám, s ettől eltekintenék.

Az autonómiával és önrendelkezési joggal kapcsolatos elméletek közös pontja, hogy a sikeres nyugat-európai autonómia-törekvések mögött vagy erőszak állt, vagy az autonómiát elérni akaró kisebbség/csoport folyamatosan egyrészt politikai képviselettel rendelkezett, illetve a politikai, etnikai többséget alkotók készek voltak a kisebbségek által követelt intézkedéseket meghozni. Ebből a szempontból a gibraltári helyzetet meghatározó állami szereplők közül mind Spanyolország, mind Nagy-Britannia speciális helyzetben van.

Címkék: nemzetközi jog gibraltár

Heti visszatekintő 3.

nick grabowski
• 2010.05.24. 08:30

Magyarország


EU

Az azért minimum érdekes, hogy a kisebb tagállamok közül csak a hollandokat, az "újak" közül csak a lengyeleket említik. Valahogy az az érzésem, hogy az éppen felálló belga kormány torkán simán le lehet majd erőltetni a német-francia-angol trió érdekmaximalizálását, bármit is mondanak most.

A hírek szerint realista külpolitikára készülnek; kíváncsi vagyok, ez ténylegesen mennyiben érinti az USA-val való kapcsolatokat (tekintve azt, hogy Obama realista-szagú külpolitikájának egyik következménye, hogy csak akkor tárgyal az EU-val illetve európai államokkal, ha szüksége van rá)

  • Elemzés: a NATO-nak és az EU-nak a védelmi költségvetés tervezésében is együtt kellene működnie [pdf, 362 kbyte]


USA

Címkék: usa magyarország oroszország európai unió sajtófigyelés

Néhány szó a SWIFT-egyezményről

nick grabowski
• 2010.05.19. 08:30

A februári strasbourgi plenáris ülés óta megy az iszapbirkózás az EU (az Európai Parlament, a Bizottság és kisebb részben a jelenlegi spanyol elnökség) és az USA között a Washington által szorgalmazott SWIFT-egyezmény (gyermekkori nevén a terrorizmus finanszírozását figyelő rendszer [TFTP; Terrorist Finance Tracking Program]) körül.
Az egyezmény tárgya a minden nemzetközi pénzügyi átutaláskor kötelezően megadandó, 8-11 számjegyű, a tranzakciót elindító (és sokszor a fogadó) bank egyedi azonosítóját jelentő SWIFT-kód felhasználása terrorizmussal gyanúsítandó személyek pénzmozgásainak figyelésekor. Maga a SWIFT-konzorcium egy Belgiumban (La Hulpe-ben) központot fenntartó, több ezer pénzügyi szervet képviselő társaság.
  

Előélet
2006-ban a New York Times, a Los Angeles Times és a Wall Street Journal feszegetni kezdte, hogy a 2001. szeptember 11-i vizsgálódások kapcsán az amerikai kormány adatokat vizsgált a SWIFT-konzorcium (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) akkor még az USA-ban tárolt szerverein. (Később a szerverek annak rendje és módja szerint átköltöztek Belgiumba, ahol a szervezet központja is található.) 
   Azzal, hogy az amerikaiak belenyúltak a szervereken tárolt adatokba, azt jelentette, hogy elméletileg bárki által indított nemzetközi pénzügyi tranzakció részleteiről tudomást szerezhettek - az adatokat akár tömegesen is kinyerve

Címkék: usa eu európai parlament swift

Heti visszatekintő 2.

nick grabowski
• 2010.05.17. 08:30

A múlt hét egy-két történése, elsősorban angol nyelvű oldalakról.

Magyarország

Ezzel párhuzamosan egy gondolat: akár kistérségi szinten nem lehetne-e erősíteni a közös pályázást (pl. több önkormányzat együtt)? Ki lehetne-e így (vagy máshogy) kerülni az önrész hiánya miatt meg nem valósuló (már a tervezés fázisa után elbukó) projekteket?

Címkék: usa magyarország eu oroszország pénzügyi válság sajtófigyelés

Konferencia-ajánló

FPA
• 2010.05.13. 08:30

The Center for EU Enlargement Studies (CENS) in cooperation with the Friedrich Ebert Stiftung (FES) kindly invites You to the following event on May 14, 9.00 a.m. entitled:
 

 

‘Inclusion completed, adaptation successful? - What divides new and old members in the European Union, 6 years on?’

 

 
Venue: Central European University (1051 Budapest, Nádor u. 9.), Auditorium
Date: 14 May 2010 (Friday), 9.00am – 18.00pm
 
Welcome speech          Heinz Albert Huthmacher, FES Budapest;
                                       John Shattuck
, CEU, President and Rector
Keynote Speaker          Péter Balázs, Foreign Minister, Hungary
 
Panel I - Approaching the 7 year itch - Expectations and explanations: What do old and new members think about each other?
Thomas Christiansen, Associate Professor, EIPA;
Enikő Győri
, MEP, Group of the European People's Party; 
Peter Weiss, Ambassador of Slovakia to Hungary;
Kai-Olaf Lang
, Research Fellow, SWP
           
Panel II - Changing Brussels’ chemistry – new members, new agendas, new reactions?
Thomas König, Department of Political Science, University of Mannheim; 
Piotr Maciej Kaczyński
, Center for European Policy Studies, Brussels;
Tamás Szűcs, Head of EU Delegation in Hungary;
Sabina Kajnč, Lecturer, EIPA
 
Panel III - Development and catching up: is the periphery integrated?
Marek Dąbrowski, CASE, Poland;
Ádám Török
, Professor of Economics, University of Pannonia and BME;
Lothar Funk
, Fachhochschule, Düsseldorf;
Julius Horvath, CEU, Department of Economics
 
Panel IV - A new leviathan, a heartless compromise, a remote bureaucracy? – Differences in ‘euroscepticism’ in new and old member states
Leonard F. M. Besselink, Faculty of Law, University of Utrecht;
Vit Benes
, IIR, Czech Republic;
István Hegedűs
, Hungarian Europe Society;
Nick Sitter, CEU, Department of Public Policy 

 

Closing speech                        Tibor Kiss, State Secretary, Foreign Ministry, Hungary
 
Please find further details at the following link:
 
Registration starts at 8.30.
Registration: Zselyke Tófalvi, Tel.:+36 1 327-3000/2391, e-mail: cens@ceu.hu

 Frissítés: a konferenciáról angol nyelvű beszámoló érhető el itt. [május 17.]

Címkék: ajánló konferencia

Interjú Martonyi Jánossal

nick grabowski
• 2010.05.12. 16:30

Elhangzott: HírTV Sziluett, május 8. Riporter: Csermely Péter
[formátum: mp3, 32kbit]

1. rész [3:20 perc, 782 kbyte]

  • Magyarország nemzetközi tekintélye, újjáépítés első lépései
  • Új külpolitikai stratégia és ennek országokra lebontott változata

Címkék: interjú magyarország martonyi

· 1 trackback

Heti visszatekintő 1.

nick grabowski
• 2010.05.10. 13:00

A múlt hét egy-két történése, elsősorban angol nyelvű oldalakról.

Magyarország

  • A STRATFOR szerint a Kárpát-medencében élő magyaroknak biztosítandó kettős állampolgárság alááshatja a térség biztonságát (B92 utánközlés). Vélemény itt
  • Magyarország is lekerült az USA szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat megsértők listájáról

 

EU és Európa

 

Hang és kép

Címkék: magyarország eu ukrajna oroszország lengyelország pénzügyi válság sajtófigyelés

Új kormány, külpolitika

nick grabowski
• 2010.05.04. 13:00

Orbán Viktor leendő miniszterelnök tegnap hivatalosan is bemutatta kormányának tagjait (gyorsértékelés itt), ezzel megerősítve korábbi bejelentését: a külügyminiszteri székben Martonyi János volt külügyminiszter fog ülni.

A választási kampányban a külpolitikai prioritások alig, maximum a 2011-es EU Tanácsi elnökség szintjéig szerepeltek, s ez – sajnos – nem is volt csoda: értelemszerűen a gazdasági és közbiztonsági tennivalók voltak a fontosak. Arról, hogy körülbelül mi várható az új kormánytól külügyi vonalon, a Németh Zsolttal készült interjú valamit már elárult: nagyvonalakban a regionális együttműködés szinten tartása és a nemzetpolitika újbóli, hangsúlyosabb megjelenése várható és elvárható egy jobboldali kormánytól. Külügyi szempontból az Orbán-kormány legfontosabb prioritása a 2011 első felében lezajló EU Tanácsi soros elnökség. A nemzetpolitika és az ezzel összefüggésben lévő hívószavak (regionalizmus, kisebbségi jogok, stb.) azonban nehezen fogadhatók el az elnökséget adó másik két tagállam, Spanyolország és Belgium számára, így ha ezeket a magyar kormány elnökségi programjában meg akarja jeleníteni, papírba kell csomagolja azokat.

Címkék: fidesz magyarország eu eu elnökség


süti beállítások módosítása