"A téma itt a háború befejezése volt, hogy kiépítsünk egy élhető politikai struktúrát, olyat, ami megadja az esélyt, hogy Bosznia önálló államként tudjon működni. Fontos volt, hogy minden etnikum képes legyen benne megvédeni a jogait. A részletek […] nem is lettek mind tökéletesek. […] Hogy örökre jó lenne? Nem hiszem."
(Richard Holbrooke a daytoni békéről)

 Újabb háború fenyegetheti Boszniát - jelent meg a napokban a magyar sajtóban is; az okok között elsősorban az újra erősödő nacionalista politikai nyilatkozatokat említik. A három, Boszniában élő etnikum közül legalább két oldalról (bosnyák illetve szerb) érkeztek meghökkentő nyilatkozatok, melyekre Miroslav Lajčák főképviselő magunk között szólva is érdekes hangnemet használva válaszolt ("A Szerb Köztársaság csupán entitás, nem pedig állam az államban - punktum!"). 

Boszniáról szólva azonban mindigis egy kettős játékról beszélhettünk, és beszélhetünk ma is: nemcsak a helyi elitet kell figyelni, hanem a nemzetközi közösség "viselt dolgait" is. Ha bűnbakot kell keresni, miért nem keressük azt magunk között - is? Mennyire felelős a nemzetközi közösség a kialakult helyzetért és a mostani, bizonyos elemzők szerint már három éve (pdf) zajló folyamatért? 

Mivel szakmai érdeklődésem elsősorban az Európai Unió és Franciaország politikájára irányul, mindenképpen olyan témát szerettem volna választani, amely kapcsolódik e két, egymást átfedő terület politikájában. Így esett a választásom az Európai Unió mediterrán politikájára, azaz az euro-mediterrán partnerségre, amely mára az európai szomszédságpolitika egyik fő részévé vált, az együttműködést pedig a barcelonai folyamatintézményesítette először a Földközi-tenger térségének egészében (a volt Jugoszlávia kivételével).  A francia elnökség programjába pedig Nicolas Sarkozy elnök javaslatát követően került be az Unió a Mediterráneumért kezdeményezés.

Mind Franciaországhoz fűződő szimpátiám, mind a közel-keleti válsággócok átlátása arra ösztönzött, hogy e két területtel foglalkozzam mélyebben, így esett választásom a Sarkozy külpolitikai törekvéseire a Közel-Keleten. A nemzetközi porondon 2008 júliusától Sarkozy új fényben tündököl, amely felvet olyan kérdéseket, mint Franciaország szerepe a közel-keleti válságok megoldásában, Sarkozy együttműködése al-Asszaddal a szír-libanoni diplomáciai kapcsolat feléledésében és az arab-izraeli konfliktus lezárásában.

Válságról írni a válságban, erre vállalkozom e blog keretében; mai szemmel nézni a ma eseményeit, a globális pénzügyi válságot. Félreértés ne essék, itt most nem szükségeltetnek pénzügyi, tőkepiaci vagy akár banküzemtani előismeret! A komplex hitelkonstrukciók és likviditás-allokációk világából az új világrend új kihívásai, a pénzügyi biztonság és bizonytalanság, és a mindezzel szembesülő állam kérdése felé szőném gondolatmenetemet, választ keresve az általam boncolt probléma alapját jelentő kérdésre: A nemzeti kormányoknak vajon milyen szerepet kell felvállalnia a globalizált nemzetközi, éppen romjaiban heverő pénzpiacokon?

Az a bizonyos puskaporos hordó...

Mindenki szereti a meglepetéseket ? Nos éppen ezen okból esett a a választásunk Albániára a „Régió zsákbamacskája” cím odaítélése kapcsán. Hiszen történelmi tanulmányainkból már ismerjük, milyen meglepő is tud lenni egy olyan esemény, melynek előzményei nincsenek, vagy csak rejtetten vannak jelen.

Ilyen lehetett mikor a sivatagban kószáló teve-, és kecskepásztorok bandáját Mohammed egy láthatatlan angyal sugallatai hatására a kor egyik legrettenthetetlenebb, szinte megállíthatatlan hadseregévé szervezte, mely forgószélként végigsöpört a Földközi-tenger déli partvidékén, s melyet csak a Szahara és az Atlanti-óceán állított meg. Enyhe túlzással.

Arányaiban kisebb meglepetést várunk az éppen az Ottomán Birodalom uralma alól 1912-ben felszabadult Albániától, potenciáljával a régióban mindenképp számolni kell.

A blogok sajátos tulajdonsága, hogy egyrészt mindenki kiélheti benne grafomániáját és véleménynyilvánításai szabadságát, másrészt talán egy közösség számára is biztosíthat vele fórumot. Az előbbi miatt sokáig szkeptikus is voltam a blogokkal szemben, de az utóbbi volt az, ami meggyőzött arról, hogy én is blog írásra adja végül a fejem. Most egy kis közösség kezdett bele, melynek keretében most mindenki beledobhatja azt, amit hozott ebbe az elektronikus kőlevesbe. Hogyha csak én dobtam volna bele a hozzávalókat, akkor talán inkább borscs vagy scsí lett volna belőle a végén, de így most egy sokkal izgalmasabb gasztronómiai élményre számíthat majd az olvasó. Mert ahányan vagyunk, annyiféle területet választottunk magunknak a biztonságpolitikából, hogy kifejtsük nézeteinket. Minden területről másként látják a biztonságpolitika kérdését, s ha az olvasó megismerkedik ezen területek különböző látásmódjaival, akkor összeállhat számára a biztonságpolitika fogalmának színes mozaikja vagy előbbi hasonlatommal élve: levese.

Saját témámnak az orosz és az ukrán politika ill. az energiapolitika területét választottam. A három terület szorosan összefügg, egyszerre lehet ezekről egy biztonságpolitikai kérdésként beszélni, ahogyan három önálló témaként is szerepelhet. Én e kettő között fogok majd írásos merényleteket elkövetni.

Töredelmesen be kell vallanom, a szerzők azon csoportjába tartozom, akik szakdolgozati témájukat, az azzal kapcsolatos gondolataikat írják le és tárják a Nagyérdemű elé. Ezeket a bejegyzéseket elsősorban a téma (Magyarország felkészülése az Unió soros elnöségére) tisztázására, átgondolására használnám fel.

Azzal párhuzamosan, hogy az EU egyre inkább fontos szerepet tölt be a nemzetközi politika (és gazdaság) alakulásában és alakításában, mind az Unión kívülről, mind a tagállamok oldaláról egyre nagyobb az elvárás a mindenkori soros elnöki pozíciót betöltő tagállammal szemben. Alapjában ezzel semmi gond sincsen: láthatóvá kell tenni, hogy a soros ország végrehajtó hatalmának feje kerek hat hónapig az Unió hivatalos arca, szája és szeme.

- What the hell made you ruin this beautiful country?
- Us?
- Yes!
- You're crazy. You wanted to separate, not us.
- Because you started the war!
- You started it!
- What? Who started it?
- You started the war! You started it!

/idézet a No Man’s Land (Senkiföldje) c. filmből/

Keveseknek jut eszébe „még mindig” Boszniával foglalkozni, ennyi évvel a Daytoni Szerződés aláírása után, hiszen a helyzet szinte változatlan. Azon viszont érdemes lehet elgondolkodni, hogy ez a fajta változatlanság tulajdonképpen előnyös-e bármilyen szempontból is. A fent említett nemzetközi szerződés aláírása talán megszüntette a konfliktusokat? Vagy esetleg, ha sikerül mélyebbre néznünk, kiderülhet, hogy a konfliktus feloldására egy ilyen megállapodás nem alkalmas, s ennek segítségével csupán rögzítettek egy fennálló helyzetet, mintegy befagyasztva az aktuális képet – amelyet azóta is féltő gonddal őriznek? Talán a mélyben – vagy nem is annyira mélyen – napjainkban is olyan intenzitású ellentétek húzódnak, amelyek kétségessé teszik ennek az államalakulatnak a jövőjét?